Ahol a pécsi munkásosztály sztriptízt is láthatott: ilyen volt a legendás Olympia

Ma már talán fel sem vehetné a nevét a pécsi Oyimpia. De 1960-ban mások voltak a szabályok, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) sem vette annyira komolyan az ilyen eseteket. Bárhogyan is történt, az egykori 39-es dandár utcában, a megyeszékhely nyugati végén, 1960-ban nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt a több részből álló vendéglátóipari egység. Pezsgett az élet, szinte minden szinten, mert több osztályba sorolták be a „tagszervezeteket". 

Bizonyos szempontból nehéz feladatot valósított meg az a csapat, amelyik az Olympia teljes egészét megálmodta, tervezőpapírra vetette. Hiszen legkevesebb három, de inkább négy nagy alkotóelemet kellett egységbe foglalniuk.

Egy éttermet, egy cukrászda-eszpresszót, meg egy állófogyasztásra alkalmas étkezőt álmodtak meg. Ezeknek azonban szükségük volt olyan területre is, ahol a konyhai részlegek végezhették a feladatukat. Még akkor is, ha ezek esetleg önálló életet is élhettek volna, egy feltételezett bérbeadás megvalósuláskor.

Felmerült ugyan a Vörös Csillag név is, végül mégis az Olimpia lett a befutó. Ismerhetjük a névadót is, Bedő Pálné személyében, aki a III. Kerületi Tanács elnök asszonyaként politizált. Vélhetően hatással volt rá az 1960-as római olimpia is. A leírás azonban nem egyértelmű, hiszen az Olimpia, meg az Olympia vegyesen fordul elő, a dokumentumok között.

Az Olympiában egy időben éjszakai bár is működött. Ott még sztriptízt is láthatott a kíváncsi munkásosztály. Mindez az XX. évszázad hatodik évtizedének végére esett.

A nyugati végen lévő épületrészben szinte ipari mennyiségben csapolták a sört. Különösen igaz volt ez akkor, amikor az üzemek bányászai busszal megérkeztek a helyszínre, műszakváltás idején. Olyankor a csaposnak meg nem állhatott a keze a sörpisztollyal. A tálcán lévő korsók fölött folyamatosan húzta a sörhabot. Ha végére ért, kezdhette ismét az egészet.

A betérő munkások nem voltak türelmesek az első kortyokig. Aki akart, egy felest is kérhetett, az is elő volt készítve. Úgy álltak sorba az emberek, mint diákok a menzán, tojáslevesért meg mákos tésztáért.

Nyugdíjas rendőrök tudnának pár érdekes történetet mesélni arról, milyen volt a helyzet, midőn némileg felborult a rend, meg pár asztal is. De a hely majdnem összes varázsa elillant, félig-meddig már feledésbe merült. Pedig az átadás utáni évtizedekben, a város egyik legnagyobb, hellyel-közzel reprezentatív szórakozóhelyeként emlegették.

Igaz, az ércbánya is rég bezárt.

Napjainkban a múltról - a falakon kívül - kevés dolog árulkodik. A „harmados", amit neveztek NB III-nak is, működik, de teljesen átalakult. Nemrég egy dohánybolt létesült a fagylaltkimérés helyén. A főfronton, a mai Esztergár Lajos utcában, egy hatalmas bútorbolt várja a betérőket. Emellett egy testépítő terem következik a sorban, aminek ablakai a Türr István utcára néznek.

Az eredeti külső domborművek viszont még a helyükön vannak, azokat érdemes megtekinteni. Akár nosztalgiából, akár művészeti érdeklődésből is.

Pucz Péter