Hamarosan Pécsett is lesz elektromoskerékpár-kölcsönző

2013. május 23. csütörtök 13:19

Egy nagyszabású baranyai kerékpár-projekt pécsi szeletének bemutatkozása adja az apropót ahhoz a pécsi kerékpáros délutánhoz, amelynek keretében június 4-én, kedden 15-18 óra között a Széchenyi téren kipróbálhatóak lesznek a nemsokára nálunk is kölcsönözhető e-bike-ok, de indul rövid belvárosi kerékpártúra, a PSN Zrt. kerékpárszakosztálya ügyességi pályát épít, emellett ingyenes gyorsszerviz és egyéb programok is várják a kerékpárral érkezőket.

A napokban írták alá azt a 400 millió forintos beruházásról szóló konzorciumi megállapodást, amelynek értelmében a Baranya megyei és a drávaszabolcsi önkormányzat, a Pécs-Baranya Kerékpárútért Egyesület, továbbá a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság együttműködésével a következő években Felsőszentmártontól Harkányig egybefüggő kerékpárút-hálózatot alakítanak ki. Ennek köszönhetően két keréken is elérhetőek lesznek a térség legfontosabb turisztikai célpontjai. Első lépcsőben 3 kilométer kerékpárút épülhet, további 62 kilométernyinek a nyomvonalát jelölik ki, négy településre pedig elektromoskerékpár-kölcsönzőt telepítenek. 

Utóbbiak között Pécs két e-bike-kölcsönzővel szerepel a programban, az egyik állomás a Konzum Áruház mellett, a másik a Zsolnay Negyedben készül. Az "Én városom, az én kerékpárom" (My city, my bike) elnevezésű projekt bemutatkozó délutánján június 4-én, kedden 15 órától a kerékpárosoké lesz a pécsi belváros. A Széchenyi téren a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. és a Pécs-Baranya Kerékpárútért Egyesület számos programot szervez, a dzsámi előtt többek között egy ügyességi pályán teheti próbára bárki az egyensúlyérzékét, megtekinthetőek, kipróbálhatóak lesznek (korlátozott számban) a város turistalátványosságaival előre programozott GPS-sel is felszerelt elektromos kerékpárok, és kisebb beállításokat, javításokat végző ingyenszerviz, valamint hasznos közlekedési és bűnmegelőzési tanácsokkal szolgáló szakértő is várja majd az érdeklődőket.

Különleges attrakciónak ígérkezik a "Kerítsük be két keréken a belvárost" névre keresztelt városnéző kerékpártúra is, amely 16.00 órakor indul a Széchenyi térről, hogy mintegy két kilométeres körrel a Mária utcán, Flórián téren, Király utcán, Apáca utcán, Szent István téren és Janus Pannonius utcán keresztül ugyanide térjen vissza. Ha legalább 4-500-an elindulnak rajta egymás után, ahogy a szervezők remélik, a sor a jelzett útvonallal éppen "körbefoghatja" a szűken vett belvárost.

A programok ingyenesek, sőt, a résztvevőkre számos meglepetés-ajándék is vár.

Forrás: PSN