TELEKOM VIVICITTÁ PÉCS 2013: szombaton indul fél háromkor a Széchenyi térről

2013. április 23. kedd 18:30

TELEKOM VIVICITTÁ PÉCS 2013: szombaton indul fél háromkor a Széchenyi térről

A kétszeres olimpiai bajnok Vári Attila részvételi rekordra számít a 3. Pécsi Telekom Vivicitta Városvédő futónapon.

A budapesti Telekom Vivicittá Városvédő Futás után Pécs megyei jogú város veszi át a váltóbotot a fővárostól és rendezi meg a maga - hasonló nevű és célú, de eltérő programú - futófesztiválját. A baranyai megyeszékhely még csak a harmadik alkalommal hívja a futás kedvelőit a Széchenyi térre, de a házigazdák lelkesedése és optimizmusa már most olyan, mintha Pécs is már a huszonnyolcadiknál tartana.

Vári Attila, a Pécsi Sport Nonprofit Zrt. vezérigazgatója (képünkön) szerint rekordszámú ifjú és idősebb futó nevezésére lehet számítani, és hogy ezt miért is lehet majdnem biztosra venni, arról a kétszeres olimpiai bajnok, ugyancsak kétszeres Európa-bajnoki aranyérmes és világbajnok csapatban is szerepelt vízilabdázóból lett sportvezető így nyilatkozott:

- A tavalyi pécsi városvédő futás minden várakozást felülmúló sikert aratott, a résztvevők jól érezték magukat és azt hiszem, hogy ők az idén már csak ezért is beneveznek a futásra. A 2.8 kilométeres táv azoknak is tetszett, akik jól edzett futóként versenylehetőséget láttak a szereplésükben, de azoknak is, akik inkább arra törekedtek, hogy a teljesítés tudatának örömében és büszkeségében részesülhessenek. És éppen ez a szép ebben, és ez ehhez hasonló az eseményben. Együtt sorakoznak fel a rajtnál a kicsik és a nagyok, a kezdők, a haladók és az "igazi" futók, és itt mindenki egy nagy család jókedvű tagjának érezheti magát, a közös nevező ugyanis a város, a futás és az egészséges életmód szeretete. Kevés olyan eseményt tudnék megnevezni, amelyik ugyanolyan közös élményt tudna a résztvevők számára biztosítani, mint egy népes futófesztivál, ahol az egymás iránti kölcsönös tisztelet az alapvető elvárás mindazokkal szemben, akik rajtszámot öltenek magukra - hangsúlyozta Vári Attila.

A nemrégiben a 37. életévét betöltött egykori élsportoló, aki a pályafutását a Központi Sportiskola pólósaként kezdte és a Pécsi VSK játékosaként zárta, ma is "formában" van, így idén is bátran vállalkozik a 2.8 kilométeres táv lefutására.

-Nagyon örülök annak, hogy az aktív sportolóink is példát mutatnak, és örömmel sorakoznak fel a rajtnál. Számíthatunk a kétszeres paralimpiai bajnok úszó, Sors Tamás, valamint a londoni olimpiát szintén megjárt Financsek Gábor úszó és Csonka Zsófia sportlövő indulására is. Már az eddigi nevezésekből is kiderül, hogy szép számmal akadnak majd a mezőnyben sportolásra is nevelt óvodások, ahogy a 60 és a 70 között járó, de rendszeresen sportoló idősebb hölgyek és urak is. Senki sem fogja megmosolyogni azokat, akik a történelmi belvárosban kijelölt pálya első körének megtétele után, azaz féltávnál futásból átváltanak gyaloglásra, de azokat sem, akik a második körre már nem vállalkoznak. Akinek az idén még nem sikerül a teljes táv megtétele, az egy kicsit több futással és rendszeresebb gyakorlással, 2014-ben sokkal többre is képes lehet.

Vári Attila elismeréssel szólt arról, hogy egykor maga is a Telekom egyik elődvállalatának a támogatását élvezte, amikor még a Domino Honvéd játékosaként vízilabdázott.

- A Telekomra most is a sport szeretete a jellemző. Ennek újabb bizonyítéka a névadó támogatói szerepkör, valamint a városvédő futásra benevezőket illető egyéni kedvezmény. Minden rajtszámra felkerül majd egy kuponkód, amely 10.000 forintos kedvezményt jelent ötféle okos-telefon megvásárlásánál a pécsi T-Pontokban, de az internetes vásárlásnál is. Végezetül arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy az április 27-i futásra az egyéni és a kollektív nevezéseket Pécsett továbbra is a Lauber Dezső Sportcsarnokban lehet leadni, de április 22-től az egyéni nevezők a két pécsi T-Pontot is felkereshetik, tehát az Árkádban, illetve a Rákóczi úti üzletben. Mint eddig mindig, benevezni a verseny napján is lehet, akár a start előtt fél órával is, a helyszínen, tehát a Széchenyi téren, ahol tíz asztalnál várjuk az oda érkezőket - hangsúlyozta Vári Attila.

A pécsi Telekom Vivicittá Városvédő Futás fővédnöke Páva Zsolt, a házigazda város polgármestere, aki a futásra ugyan nem vállalkozik, de bizonyára lelkes biztatója lesz Csizi Péter alpolgármesternek, aki tavaly is sikerrel teljesítette a távot.