Mézadomány érkezett a pécsi gyermekklinikára
2023. december 22. péntek 16:05
A Janus Pannonius Mézlovagrend tagjai érkeztek a napokban a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ (PTE KK) Gyermekgyógyászati Klinikájára, ahol jelentős mézadománnyal kedveskedtek a kis betegeknek és a klinika munkatársainak.
Közel 120 üveg mézet ajándékoztak a beteg gyermekek és az egészségügyi dolgozók számára.
Dr. Sebők Péter, az akció főszervezője, a Janus Pannonius Mézlovagrend tagja az adomány kapcsán elmondta: "A méz fogyasztása igencsak ajánlott az egészségvédő hatása, különösen a felsőlégutak antibakteriális védelme miatt, ráadásul nagyon finom is. Az átadott mézek között különlegesek is szerepeltek, mint az édeskömény, baranyai hárs, akác, repce, de a nyári vegyes virágmézek is helyet kaptak a válogatásban - mondta Sebők Péter.
Az adomány átadásakor a Janus Pannonius Mézlovagrend tagjaitól elhangzott, hogy a hazai mézfogyasztás mindössze egyharmad teáskanálnyi, tehát 3 gramm naponta, pedig nyugodtan fogyasztható lenne ennek a többszöröse.
Ha egy egész teáskanálnyi mézet fogyasztanánk minden nap, vagyis 7 grammot, az évi fogyasztásunk a 2,5-szeresére emelkedne, de még az is csak 2,5 kg mézet jelentene éves szinten, fejenként. A hazai méztermelés ezt a mennyiséget is könnyedén biztosítani tudná.
Képünkön: az adományozók balról: Dr. Kadia Piroska, Nagy Dezső, Dr. Sebők Péter, a klinikát pedig Tényiné Csábi Györgyi professzor asszony képviselte
Forrás: PTE - Fotó: PTE/Csortos Szabolcs
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Baranya bisztró, Sali bár,...
- Sakálok tanyája lett Baranya - A...
- Napsütéssel indul a szombat, aztán...
- Drogot terített egy baranyai família,...
- Jelentősen csökkent több alapvető...
- Egy hónapja nem találnak egy 14 éves...
- Patakmederben landolt egy autó Mánfán
- KSH: nálunk olcsóbb az üzemanyag,...
- Harminc helyszínen kínál programokat...
- Gokartszlalom, e-autó kiállítás is...