A környezettudatosságra hívták fel a figyelmet a pólósok

2019. szeptember 20. péntek 15:42

A környezettudatosságra hívták fel a figyelmet a pólósok

A héten tizenhetedik alkalommal rendezik meg az Európai Mobilitási Hetet, amelynek célja a környezetbarát és fenntartható városi közlekedés népszerűsítése. Az idei kezdeményezés mottója: Sétálj Velünk! 

 

Az Ökováros-Ökorégió Alapítvány eseményéhez ezúttal a PVSK-Mecsek Füszért vízilabdacsapata is csatlakozott, a pécsi egyesület számára is fontos a környezettudatosság, ezért szeptember 19-én és 20-án a csapat tagjai a PTE Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium Deák Ferenc Gimnáziuma és Általános Iskolája tanulóit a Nagy Jenő utcai könyvtár előtti épületnél várták reggel és egy kijelölt ösvényen kísérték fel a gyerekeket az iskolába.

Ezzel az akcióval két fontos dologra is felhívták a figyelmet: egyrészt csökkentették a forgalmat az iskola környékén, másrészt hangsúlyozták a gépjárműmentes közlekedés fontosságát.

Ugyan a pécsi pólósok szerda este egy kemény, ám sikeres bajnoki csatát vívtak Debrecenben, a hosszú és fárasztó utazást követően mégis újult erővel és lelkesen várták csütörtök reggel a diákokat a megbeszélt helyen, ráadásul ajándékokkal is készültek, a gyerekek pedig rajzokkal kedveskedtek a vízilabdázóknak. A csapat szakosztályvezetője, De Blasio Domenico nagyon fontosnak tartja, hogy az együttes minden lehetséges módon felhívja a környezettudatosságra a figyelmet.

- Büszke vagyok a játékosokra, mert egy igazán kemény meccset és hosszú utazást követően is nagyon várták a találkozást a gyerekekkel és mindent megtettek annak érdekében, hogy jól induljon a reggelük. Biztos vagyok abban, hogy a fiúknak is maradandó élményt jelentett ez a két nap, többen jelezték, hogy ki szeretnék rakni a diákoktól kapott rajzokat az öltözőbe, ezzel is motiválva magukat az edzések, meccsek előtt. Évek óta együttműködések keretein belül dolgozunk több pécsi céggel is annak érdekében, hogy felhívjuk a szurkolóink és a városunkban élők figyelmét a környezettudatosságra, többször ültettünk már fákat a támogatóink segítségével Pécs közösségi terein, legutóbb pedig a Pécsi Állatkert cápáját fogadtuk örökbe. Bízom abban, hogy rajtunk keresztül minél többekhez eljut az üzenetünk: vigyázzunk a városra, vigyázzunk a környezetünkre - fogalmazott De Blasio Domenico.

EQM