Csorbai Ferenc kiléphet az MSZP-ből, és függetlenként indulhat a polgármester-választáson

2020. július 29. szerda 15:21

Csorbai Ferenc kiléphet az MSZP-ből, és függetlenként indulhat a polgármester-választáson

Csorbai Ferenc, Mohács polgármestere kilép az MSZP-ből, és az időközi önkormányzati választáson már független jelöltként szállna ringbe - értesült a Magyar Nemzet .  

 

 

 

A lap felidézte, a polgármester, Puch László egykori MSZP-s pénztárnok veje 2019-ben került a város élére, miután Szekó József, Mohács első embere nem sokkal az önkormányzati választás előtt, szeptember 27-én tragikus hirtelenséggel elhunyt.

Ezzel a Fidesz-KDNP Mohácson polgármesterjelölt, míg Csorbai Ferenc rivális nélkül maradt. Sokan arra számítottak, hogy a kialakult helyzetben a szocialista politikus visszalép az indulástól, de másképp döntött.

Október 13-án így polgármestert választottak Mohácson, ahol az egyetlen indulót, a szocialista jelöltet úgy választották meg, hogy a politikus a leadott szavazatoknak csak alig 31 százalékát szerezte meg. Az emberek több mint kétharmada érvénytelenül voksolt, ezzel tette egyértelművé, hogy ha tehetné, akkor Szekó Józsefet támogatná, és nem kér Csorbai Ferenc polgármesterségéből. A kormánypárti választók a képviselőjelölteknél tanúbizonyságát is adták elkötelezettségüknek, hiszen mind a nyolc körzetben Fidesz-KDNP-s indulót segítettek mandátumhoz.

Pávkovics Gábor, a Fidesz helyi elnöke, önkormányzati képviselő, aki később a város alpolgármestere lett, már az októberi önkormányzati választás után kijelentette, fel kívánják oszlatni a testületet, hogy új választásokat lehessen tartani. Ez végül nem fél évvel a tavaly októberi voksolás után, hanem csak július 6-án történt meg, amikor egyhangú döntéssel feloszlatta magát a mohácsi képviselő-testület.

A Fidesz által kezdeményezett indítványról név szerinti szavazással döntöttek. Előzőleg az ülésen Pávkovics Gábor felszólította Csorbait, mondjon le, mert ezzel szerinte elkerülhető lenne, hogy az időközi választáson képviselőket is választani kelljen.

Csorbai Ferenc azonban nem távozott önként, érdekes viszont, hogy utána a képviselő-testület feloszlatását ő is megszavazta. A mohácsi időközi önkormányzati választást szeptember 27-én tartják. A Fidesz-KNDP színeiben Pávkovics Gábor száll ringbe a polgármesteri székért, és megvannak azok a jelöltek is, akik az egyéni körzetekben indulnak, olvasható a Magyar Nemzetben.

Forrás: Magyar Nemzet