Hahó, pécsiek! Tudják, hol és hogyan szórakoznak a gyerekeik? S hogy ki is szolgálják őket?!

2019. november 08. péntek 16:27

Hahó, pécsiek! Tudják, hol és hogyan szórakoznak a gyerekeik? S hogy ki is szolgálják őket?!

„Egészen elképesztő dolgot tapasztaltam az egyik pécsi szórakozóhelyen a napokban: gyerekek itták magukat csontrészegre. Igen, gyerekek, akiknél a korelnök legfeljebb tizenhat lehetett", írta levelében felháborodott olvasónk. 

 

 

„Nem vagyok álszent, se vaskalapos, tudom, hogyan működik a világ, s azt is hogy a gyerekek sokkal korábban megteszik ugyanazokat a dolgokat, amiket mi még talán húszévesen sem tettünk volna. 

Ezért valójában az döbbent meg, hogy vannak, akik törvénnyel, tiltással dacolva ezekben segédkeznek is nekik, nyilván a zsíros haszon reményében.

Mert mi más magyarázata lehet annak, hogy az egyik pécsi szórakozóhelyen pattanásos kiskamaszok ihatták magukat tajt részegre? Ráadásul, az egységben rajtam és a személyzeten kívül más nagykorú személy nem volt, kizárólag olyan tinédzserek, akik inkább a 14-hez álltak közelebb mint a 18-hoz, vagyis elképzelhető, hogy a gyerekek kiszolgálása ott mindennapos, s ezért szoktak oda annyian közülük.

Azt sem értem igazán, miből, milyen pénzből isznak, mit mondanak a szüleiknek, hol töltik az idejüket, s mivel magyarázzak részegségüket, ha hazaérnek.

Azt pedig végképp nem, hogyan fordulhat elő, hogy mindezt büntetlenül megússza egy vendéglátóegység: hol vannak ilyenkor a hatóságok?

Képünk illusztráció.

EQM