Szombaton indul a hagyományos gyalogos zarándoklat Máriagyűdre

2024. május 07. kedd 15:43

Szombaton indul a hagyományos gyalogos zarándoklat Máriagyűdre

Évtizedes hagyomány szerint idén is gyalogos zarándoklatra hívja Felföldi László pécsi megyéspüspök a Pécsi Egyházmegye híveit, ezúttal május 11-én. A Pécs és Máriagyűd közötti 22 kilométeres zarándoklatot mindnyájunk krisztusi tanítványsága öntudatáért ajánljuk fel. 

 

 

„Ti vagytok a föld sója. Ti vagytok a világ világossága" (Mt 5,13-14) - szól az idei máriagyűdi zarándoklat mottója, melyen a gyalogosan útra kelő zarándokokhoz ezúttal is lehet majd kerékpárral csatlakozni.

A gyalogos zarándokok reggel 7.00 órától gyülekeznek Pécs határában a II. János Pál pápa útján található, korábbi FEMA parkolóban, és 7.30 órakor indulnak az 58-as úton Szalánta, majd pedig a Túrony érintésével Máriagyűdre. A kerékpáros zarándokok 8.30 órakor indulnak a székesegyháztól a kegyhelyre.

A Pécsről Máriagyűdre induló zarándoklatot 2009-ben szervezték meg először a Pécsi Egyházmegye alapításának ezeréves évfordulójára emlékezve. Azóta minden évben több ezren csatlakoznak a zarándoklathoz és érkeznek közösségben a kegyhelyen bemutatott ünnepi szentmisére.


Tudnivalók a zarándoklat résztvevői számára

A zarándoklatra nem kell külön regisztrálni, plébániai csoportokat és egyéni zarándokokat is nagy szeretettel várnak a szervezők. Egyházmegyénk több plébániája csoportokat indít, a csatlakozás lehetőségeiről a plébánosok adnak tájékoztatást.

A zarándoklat idején a máriagyűdi bazilika személyautóval nem közelíthető meg. Amennyiben beteg vagy idős embert szállítanak, a gépkocsival - a lezárt területen történő kiszállást követően - parkolni csak a kijelölt parkolóhelyen lehet. Személyautók számára parkolási lehetőség a Máriagyűd felé vezető út két oldalán, illetve a vasútállomás felé vezető utcában lesz. Az autóbuszokkal érkező csoportok a Máriagyűdi Idősek Otthonánál tudnak le- és felszállni.

A zarándokút során két helyszínen, Szalántán, a Művelődési házban, majd pedig Túronyban, a református Gondozó Egyházközség területén lehet felfrissülni, regenerálódni. A megállóhelyeken és Máriagyűdön érkezéskor szükség szerint vizet osztanak, valamint lehetőség lesz a kulacsok vízzel való megtöltésére is.

 

A zarándoklaton mindenki kizárólag a saját felelősségére vehet részt. A szervezők kérik, hogy az időjárásnak megfelelő öltözetről, napfény elleni védelemről, kalapról, vízhatlan ruházatról, továbbá kellő mennyiségű folyadékról, valamint igény szerinti hideg élelemről mindenki saját maga számára gondoskodni szíveskedjen.

A zarándoklat ideje alatt a szervezők folyamatos orvosi ügyeletet biztosítanak. Mentőautó és egészségügyi személyzet kíséri a menetet, a pihenőhelyeken orvosi sátrakat állítanak fel.

Az egyházmegye által szervezett buszjáratokon idén sem lesz lehetőség Pécsre visszautazni. A hazautazás egyénileg, a plébániák, zarándokcsoportok saját szervezésében, illetve a Volánbusz Zrt. menetrendszerinti járataival lehetséges.


Program a máriagyűdi kegyhelyen:

- A zarándokok várható érkezése a kegyhelyre kb. 14 órától.
- A helyszínre érkezést követően a zarándokok közös imádságban mondanak köszönetet a zarándoklat kegyelmeiért.
- A zarándoklat záró szentmiséje előtt folyamatos gyónási lehetőség biztosított a kegyhelyen. A szentgyónás végzésére alkalmas helyszíneket táblák jelölik majd.
- A zarándoklatot záró ünnepi szentmisét 15.30-kor mutatja be Felföldi László pécsi megyéspüspök a jelenlévő papság koncelebrálásával a kegyhely szabadtéri oltáránál.

Forrás: Pécsi Egyházmegye