Egy hónapja nem találnak egy 14 éves pécsi kislányt
A Pécsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat az ismeretlen helyen tartózkodó Szigeti Regina ügyében. A 14 éves lány 2024. április 8-án engedély nélkül távozott egy pécsi gyermekotthonból, azóta nem adott életjelet magáról, tartózkodási helye ismeretlen. A felkutatására tett rendőri intézkedések eddig nem vezettek eredményre.Szigeti Regina körülbelül 160 cm magas, normál testalkatú, arca kerek, szeme kék, haja hosszú, fekete.A Pécsi Rendőrkapitányság kéri, aki a képen látható lányt felismeri, vagy jelenlegi tartózkodási helyéről információja van, akár...Drogot terített egy baranyai família, vádat emeltek ellenük
A Siklósi Járási Ügyészség három férfi és két nő ellen nyújtott be vádiratot kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt. A vádirat szerint a vádlott házaspár 2022 elején költözött a Siklós környéki településre és elhatározták, hogy kábító hatású anyagok értékesítésével teremtenek maguknak stabil megélhetést. Nem sokkal korábban ismerték meg azt a vádlott férfit, aki 2021 végén kezdett kábítószert és új pszichoaktív anyagot értékesíteni, tőle szerezte be a házaspár férfi tagja a kábítószert és az új pszichoaktív anyagot, amit 2002....Egy család öt tagját ítélték el rablás miatt Pécsett
A másodfokon eljáró Pécsi Törvényszék a napokban megtartott nyilvános ülésen meghozott ítéletével az elsőrendű vádlottat társtettesként elkövetett rablás bűntette, két rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette, társtettesként elkövetett magánlaksértés bűntette, bűnsegédként elkövetett testi sértés bűntette, okirattal visszaélés vétsége miatt - mint többszörös visszaesőt - halmazati büntetésül tizenegy év hat hónap fegyházra és tíz év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte.A másodrendű vádlottat bűnsegédként elkövetett rablás bűntette, két rendbeli kiskorú veszélyeztetésének...Gokartszlalom, e-autó...
Az elektromos mobilitás bemutatásával, gokartszlalommal és VR-kiállítással várják az érdeklődőket a HUMDA Magyar...Mohácson is programokkal...
A Mohácsi Nemzeti Emlékhely minden évben csatlakozik az Emlékhelyek napja országos programhoz. A szombaton kilenc órakor...Harminc helyszínen kínál...
Harminc helyszínen kínál programokat városszerte az idén július 4. és 7. között immár nyolcadik alkalommal zajló pécsi Zsolnay...Lángoló melléképületet...
Kigyulladt egy melléképület Pécsen, a Búzavirág utcában csütörtökön délelőtt. Teljes terjedelmében ég a...A mohácsi katolikus pap,...
Mohács szülötte, Uhl Antal emlékére 2017-ben avattak emléktáblát a Kossuth Lajos utcában. A katolikus pap magyar származású...Két hármas karambol is...
Két közlekedési baleset miatt kellett a hivatásos tűzoltóknak műszaki mentési feladatokat ellátniuk kedden Pécsett és...Csütörtökön ne induljon el túrzázni a Szársomlyóra
A Duna-Dráva Nemzeti Park közlése szerint május 9-én, csütörtökön nem indul túra a Szársomlyóra. Azt követően a normál rendszer szerint indulnak a garantált túrák, naponta 10.00 órakor. A Villányi-hegység legmagasabb pontjára, a fokozottan védett Szársomlyó csúcsára a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság heti öt alkalommal indít garantált szakvezetéses túrát a Nagyharsányi Szoborparktól egyéni turistáknak és csoportoknak, egész évben folyamatosan.Lángoló garázst oltattak a tűzoltók Baranyában
Tűz keletkezett egy családi házban, Hosszúhetényben, a Hármashegy utcában szerdán délben. Teljes terjedelmében égett a mintegy száz négyzetméteres épület garázsa. A pécsi és a komlói hivatásos tűzoltók oltották el a lángokat. A helyszínre érkeztek a hosszúhetényi önkéntes tűzoltók is.Nem minden baranyai virágurás dicsérte nyugtával a napot
Anyák napja alkalmával ismét a virágosoknál, kiváltképpen a közterületekre ideiglenesen kitelepült árusoknál ellenőriztek a NAV baranyai revizorai, akik a próbavásárlásokkor azt tapasztalták, hogy az adózók többsége eleget tett a nyugtaadási kötelezettségének, mindössze két esetben fordult elő, hogy a kereskedők nem adtak bizonylatot. Az ünneplők egy részének a neves napon is szüksége van szíverősítőre, így a pénzügyőrök a fél szemüket ezen a napon is a jövedéki termékeken tartották.Az egyik árusnál a művirágkínálat mellett fel is fedeztek fél tucat „tüskét",...Ismét villámlásra,...
Baranyára szólóan is figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat. Azt írták, elsődleges...Lopta az áramot egy...
A Szigetvári Járási Ügyészség lopás bűntette miatt nyújtott be vádiratot egy Pécs melletti településen pékséget üzemeltető...Nem titkolhatta, amit...
Kedden érkezett a szomorú hír, hogy életének 72. évében elhunyt Havasi János Herczeg Ferenc-díjas pécsi újságíró, szerkesztő....Baranyai tűzoltók is...
Szent Flórián a tűzoltók, tüzes szakmák védőszentje, akire május negyedikén emlékeznek. Ezen a napon a Belügyminisztérium...Elhunyt Havasi János,...
Életének 72. évében elhunyt Havasi János Herczeg Ferenc-díjas újságíró, szerkesztő - tudatta a család kedden az MTI-vel....Szombaton indul a...
Évtizedes hagyomány szerint idén is gyalogos zarándoklatra hívja Felföldi László pécsi megyéspüspök a Pécsi Egyházmegye...Sakálok tanyája lett Baranya - A városokban is összefuthatunk a nádi farkasokkal
Tudják milyen, ha tényleg egy sakál üvölt? Különösen holdvilágos éjjeleken bárki meghallgathatja. A nádi farkasok (mert így is hívják az aranysakált) egy-egy példányával pedig akár baranyai települések belvárosában is összefuthatunk. Bár az aranysakál könnyen összetéveszthető a rókával, ezért elképzelhető, hogy nem minden megfigyelés alapul valós tényeken, de gyakran érkeznek beszámolók arról, hogy itt-ott, például a vasútállomás környékén nádi farkast láttak - arra is volt példa, hogy szemtanúk szerint Pécsett a Széchenyi téren korzózott egy példány. Persze...Villámlással kísért jégeső csaphat le Baranyára
Figyelmeztetést adott ki Baranyára szólóan is az Országos Meteorológiai Szolgálat. Azt írták, az elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat.Még várják a verseket a mohácsi csata 500. évfordulójához kapcsolódóan
Országos versíró pályázat indult a mohácsi csata 500. évfordulójához kapcsolódóan életre hívott, a térségben kormányzati támogatással megvalósuló fejlesztéseket és eseményeket magában foglaló Mohács 500 program részeként. 2024. május 31-ig várják az eddig még sehol nem publikált alkotásokat, műfaji megkötés nélkül. A programot irányító Mohács 500 Nonprofit Kft. közleményében azt írta, hogy a mohácsi csata - 2026-ban esedékes - 500. évfordulójára való méltó megemlékezés jegyében meghirdetett versíró pályázatra 2024. május 31-ig várják a pályaműveket, azokat a...A rovat további témái
- Zenei és színházi programokkal rendezik meg a pécsi Zsolnay Pikniket
- Baranyában csaknem két és félezer középiskolás rugaszkodott neki az érettséginek
- Itt adhatunk vért a héten Baranyában - Segítsünk!
- Pécsre jön a kínai elnök, s nagy horderejű bejelentést tesz - Ezt mondták be a Kossuth Rádióban
- Nézze meg, merre járnak a NAV baranyai ellenőrei!
- Volt, amikor harc dúlt a nyilvános telefonfülkékért, ma már csak muszájból van néhány
« Előző
0 | 27 | 54 | 81 | 108 | 135 | 162 | 189 | 216 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Felhős napunk lesz csütörtökön,...
- Mi lesz veled, uránvárosi piac? Szép...
- Megvan a döntés: Csizmadia Péter lesz...
- Tovább tart a tavasz, szombaton is...
- Idén is várja leendő hallgatóit a...
- Meglőtték Robert Fico szlovák...
- Indul a szezon: hétfőtől több vonat...
- Könyvtárosdzsembori Pécsett
- Egyre többször próbákoznak unokázós...
- Grillsütőt, szarvastrófeákat is...