Szoboszlai közönségtalálkozót szervez az Eb előtt
Közönségtalálkozót szervez Szoboszlai Dominik, az Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya. A középpályás által szervezett eseményt május 30-án a Papp László Budapest Sportarénában rendezik meg. A rendezvényen a Liverpool magyar válogatott futballistája, a nemzeti csapat kapitánya élő talkshow keretében ad interjút, a színpadon ott lesz a teljes magyar válogatott és meglepetésvendégekre is lehet számítani. A Szoboszlai Live eseményre április 10-én 10 óra 10 perckor kezdődik a jegyértékesítés.Koszovó ellen is telt ház lesz a Puskás Arénában
Telt ház lesz kedden (ma) este a Puskás Arénában a Magyarország-Koszovó felkészülési labdarúgó-mérkőzésen. A magyar szövetség beszámolója szerint minden jegy elkelt a 19 órakor kezdődő összecsapásra. A találkozót az M4 Sport és a Kossuth Rádió élőben közvetíti.Rossi elégedett volt a visszatérőkkel és az újonccal
Marco Rossi szövetségi kapitány a törökök 1-0-s legyőzését követően elégedetten beszélt a magyar labdarúgó-válogatottba másfél év után visszatért játékosokról és az újonc Dárdai Mártonról is. "Dárdai jól beilleszkedett, mondhatnám úgy is, hogy jól fogadták. Remek hozzáállással és személyiséggel érkezett. A védelem akkor hatékony, ha automatizmusok működnek a megszokás szintjén. Ő ebben nagyszerűen helytállt" - értékelte az MTI kérésére a Hertha BSC védőjének teljesítményét a magyar állampolgársággal is rendelkező olasz szakvezető. Rossi kifejezetten dicsérte a kapus...Félbeszakadt egy meccs...
Múlt hétvégén a Nagydobsza SC - Baksa SE mérkőzésen súlyos játékvezetőt érintő incidens történt, a Nagydobsza SC egyik...Kikapott közvetlen...
Nem sikerült a pontszerzés a mérkőzés előtt hat meccs óra nyeretlen Pécsnek az egyik közvetlen riválisa, a Csákvár otthonában....Most a bénulással vívja a...
Rettenetes érzés lehet, ha egy gerincműtétet követően valaki úgy ébred, hogy nem képes felkelni, mert a bal lába lebénult....Villantak a piros lapok a...
A labdarúgó NB II 24. fordulójában a PMFC emberhátrányban egalizált a BVSC ellen, s kitartott a meccs végéig azt követően is,...Évadnyitó vacsorával...
A Baranya vármegyei játékvezetők március 3-án tartották meg immár hagyományos évadnyitó vacsorájukat Pécsett. A rendezvényen...Már megint kikapott a PMFC,...
Zsinórban negyedszerre szenvedett vereséget a Pécs. Merkantil Bank Liga, 23. fordulóGyirmót FC Győr-Pécsi MFC 2-1 (Hudák D....Összeomlott a jegyértékesítés előtt az MLSZ oldala
Elérhetetlenné vált az MLSZ weboldala, mielőtt a péntek délelőtt 10 órára kiírt jegyértékesítés elindult volna. A bérletek igénylését a szövetség áttette 13 órára. A magyar labdarúgó-szövetség (MLSZ) a mai naptól, vagyis március 1-től árulja a jegyeket a válogatott felkészülési mérkőzéseire azoknak, akik a megújult Szurkolói Klub tagsággal rendelkeznek. A közel ötvenezer jelentkezőnek eredetileg délelőtt 10 órától lett volna elérhető a rendszer, amely viszont összeomlott, és elérhetetlenné vált. A hibát a szövetség észlelte, és tájékoztatta a szurkolókat, hogy...Nem sikerült Mátyus bemutatkozása, megint kikapott a PMFC
Az NB II. huszadik fordulójában a mérkőzés előtt a 10. helyen álló PMFC a 13. Ajkát fogadta vasárnap. Ez volt az új edző, Mátyus János bemutatkozó mérkőzése, ami nem sikerült jól, a vendégek ugyanis - egy óriási, félpályáról szerzett góllal - elvitték a három pontot Újmecsekaljáról. A pécsiek tavasszal mindössze egyetlen pontot gyűjtöttek. PÉCSI MFC-FC AJKA 0-1 (0-0) Pécs, PMFC Stadion, 200 néző. Vezette: Móri Tamás (Bertalan Dávid, Király Zsolt)PMFC: Helesfay - Takács Zs., Krausz (Szekszárdi, 68.), Pejovics, Majnovics - Terbe, Hudák - Lacza (Miknyóczki, 79.),...Márton Gáborral szárnyal a ZTE, veretlenek idén
A Zalaegerszeg hazai pályán 3-1-re nyert a Kecskemét ellen a labdarúgó OTP Bank Liga 22. fordulójának szombati játéknapján. A ZTE ezzel továbbra is veretlen még 2024-ben, idei ötödik bajnokiján ez volt a negyedik sikere. OTP Bank Liga, 22. forduló: Zalaegerszegi TE FC-Kecskeméti TE 3-1 (2-0)Zalaegerszeg, 1588 néző, v.: Csonka gólszerzők: Kiss B. (10.), Croizet (41.), Gruber (81.), illetve Zeke (60.) sárga lap: Sankovic (90.), illetve Zeke (19.), Varga B. (33.), Horváth K. (83.)Zalaegerszegi TE FC: Dombó - Mim, Csóka, Safronov, Várkonyi, Szendrei N. - Kiss B. (Hadida, 63.),...Mátyus Jánossal rángatnák...
Mátyus János veszi át a PMFC labdarúgócsapatunk irányítását, közölte a klub. A 49 éves, pro licences szakember legutóbb...Juhász Dorka csapata nyerte...
Juhász Dorka kosárlabdacsapata, a Familia Schio nyerte az Olasz Kupát. A magyar szövetség közösségi...Főrendezőknek tartottak...
Az MLSZ Baranya Vármegyei Igazgatósága a megyei amatőr labdarúgó egyesületek főrendezői részére képzést szervezett február...Elvitte Pécsről a három...
A mérkőzést megelőzően a nyolcadik helyen álló PMFC a Kazincbarcikát fogadta vasárnap az NB II. huszadik fordulójában. ...Törökország lesz a magyar...
Március 22-én játssza idei első felkészülési mérkőzését a magyar labdarúgó-válogatott. Az MLSZ honlapjának szerdai...Levizsgáztak az új baranyai...
Szombaton vizsgáztak az MLSZ Baranya Vármegyei Igazgatóság által lebonyolított Amatőr Labdarúgó Sportszervezői tanfolyam...Hazai döntetlennel indította a tavaszi szezont a PMFC
A kiesés elől menekülő Siófok fordulatos meccsen döntetlenre végzett Pécsen, a baranyai csapat meccsein először esett négy gól ebben a kiírásban - olvasható a Nemzeti Sport Online-on. Pécsi MFC-BFC Siófok 2-2 (1-2) Gólszerzők: Harsányi 22., Pejovic 88., ill. Kitl 29., Németh B. 33.)Kiállítva: Hadaró (PMFC, 90+1.)Hiába szerezte meg a vezetést a Pécs, a Siófok rövid időn belül fordított. A piros-feketék egy hajrában szerzett góllal mentették meg az egy pontot.Az Eb után is Marco Rossi vezeti a válogatottat
Csányi Sándor szerint a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának, Marco Rossinak a jövője a nyári Európa-bajnokságot követően is biztosított a nemzeti csapat élén. A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke az M4 Sportnak adott exkluzív interjúban elmondta, az olasz szakembernek 2026. január 1-ig szól a szerződése, tehát a Nemzetek Ligájában és a világbajnoki selejtezőkön biztos, hogy ő vezeti a csapatot. "Olyan a szerződés, hogy el se tud menni, ha szeretne, akkor sem" - hangsúlyozta az MLSZ elnöke. Rossi 2018 nyara óta irányítja a...Agyvérzést kapott a PMFC trénere, Kulcsár Árpád, heteket töltött kórházban
Tavaly novemberben vette át a PMFC kispadját Kulcsár Árpád, akinek irányításával az év utolsó három bajnokijából kettőt sikerrel zárva a 6. helyen vonulhatott téli pihenőre. A szünetet követően a tavaszi szezonra való felkészülés az előre megtervezett menetrend szerint január elején el is kezdődött, mígnem egy váratlan esemény jelentősen beárnyékolta a csapat és legfőképp Kulcsár Árpád életét. Kórházba kerülésének részleteiről a mára teljesen felépülő és rá jellemző energikus formáját visszanyerő tréner beszélt őszintén, olvasható a PMFC honlapján. - Isten...A rovat további témái
- Konkoly Zsófia lett a Magyar Parasport Napja egyik nagykövete
- Húsz éve halt meg Fehér Miklós, a tragikus sorsú labdarúgó
- Fókuszban a magyar és a baranyai foci, az új pécsi stadion - Videó!
- Baranya legsportszerűbb csapatait jutalmazták
- Juhász Dorka remeklésével nyert csapata az éllovas ellen
- A Pécsről eligazolt Kiss Virág csapata egyik legjobbja volt
« Előző
0 | 27 | 54 | 81 | 108 | 135 | 162 | 189 | 216 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Június 12-ig Kelenföldig járnak,...
- Szerdán is még döntően napos, nyárias...
- Belekapaszkodott az utolsó...
- Ne vegyük magunkhoz az elhagyottnak...
- Kétszázötven programmal várják a...
- Indul a szezon: hétfőtől több vonat...
- Itt a friss lista: ezek az orvosi...
- Őri László: a gyurcsányi...
- Hatvan éve szentelték pappá Mayer...
- Kihirdette az egyelőre 26 fős...