Otthonukban is letérdepeltettük az egykori gyarmat- és rabszolgatartókat
A magyar labdarúgó-válogatott kedden 4-0-ra nyert Anglia vendégeként a Nemzetek Ligája A divíziójának negyedik fordulójában, így 69 év után diadalmaskodott újra a szigetországban, sikerével pedig a 3. csoport élére ugrott. A nemzeti együttes legutóbb 1953-ban győzött Angliában, akkor az Évszázad mérkőzésén a Puskás Ferenc fémjelezte Aranycsapat diadalmaskodott 6-3-ra. A keddi találkozón Sallai Roland duplázott, a hajrában betalált még Nagy Zsolt és Gazdag Dániel is. Mivel a csoport másik meccsén a németek 5-2-re verték az Európa-bajnok olaszokat, a magyar...Csodálatos! Konkoly Zsófia révén megvan az első arany a madeirai világbajnokságon
A magyarok a második versenynapon szálltak először medencébe, amely remek sikereket hozott. Konkoly Zsófia révén a delegáció megszerezte az első aranyat 200 méter vegyesúszás, míg Pap Bianka ugyan ezen versenyszám SM10 sérültségi kategóriában ezüstérmes lett. A paralimpiai bajnok Konkoly remekül kezdte meg a délelőtti előfutamot, első helyen jutott a döntőbe, kategóriájának legjobb időeredményével. A pécsi versenyző a folytatásban is eltökélten ugrott vízbe, tempót diktált az egész mezőny számára. Az utolsó ötven méter hajrájában a spanyol Sarai Gasconnal fej-fej...Így értékelték a bravúros döntetlent a játékosok
A magyar labdarúgó-válogatott játékosai szerint a németek elleni, 1-1-es döntetlenre végződött szombati Nemzetek Ligája-mérkőzésen a csapat ismét megmutatta, hogy a legjobbakkal is fel tudja venni a versenyt. "A csapat kvalitásai miatt mindenki reménykedett ebben" - válaszolta Sallai Roland az újságírók azon kérdésére, gondolták volna-e, hogy a válogatott három mérkőzést követően négy ponttal áll majd a csoportban. "Persze nem ez volt a papírforma, de az utolsó mérkőzéseken olyan teljesítmény tettünk le az asztalra, amivel megmutattuk a nagycsapatoknak, hogy...Elköszönt a PMFC Vas...
Vas László 2018 októbere óta irányította vezetőedzőként a PMFC labdarúgócsapatát, akinek a most lejáró szerződését a vezetőség nem hosszabbítja meg, közölte a klub. Első...Hatvan év után zakóval...
A magyar labdarúgó-válogatott bravúros teljesítménnyel szombaton 1-0-ra legyőzte az Európa-bajnoki ezüstérmes angol csapatot a Nemzetek Ligája A divíziójának nyitófordulójában. ...Harmincezren már biztos...
Csaknem 30 ezer gyermek regisztrációja érkezett be eddig a Magyar Labdarúgó Szövetséghez (MLSZ) a szombaton 18 órától sorra kerülő Magyarország-Anglia Nemzetek Ligája-mérkőzésre. ...Törölték Michelisz...
Biztonsági okokból törölték a túraautó-világkupa (WTCR) második fordulójának mindkét szombati futamát a Nürburgringen. A...Michelisz: kicsit hátrébb...
Michelisz Norbert, a Hyundai magyar versenyzője szerint az előzetesen vártakkal szemben egyelőre gyengébben teljesítenek a...Fesztiválhangulatban...
A Németországban az autósport ünnepének számító 24 órás gyorsasági verseny keretében gurulhatnak pályára csütörtöktől...Döntetlennel zárta a szezont a PMFC, a tizenegyedik helyen végzett a pécsi csapat
Nem sikerült győzelemmel zárnia az idényt a PMFC-nek, pedig egészen a 82. percig úgy tűnt, bezsebelik a három pontot a hazaiak. A szép napsütéses időben zajló mérkőzés negyedik percében Adamcsek talált a hálóba. A mérkőzés hajrájáig nem esett újabb gól, a 82. percben azonban eredményesek voltak a tiszakécskeiek. A PMFC tehát döntetlennel zárta a szezont, a csapat a tizenegyedik helyen végzett. Volt ennél jobb idénye a pécsi labdarúgásnak.Merkantil Bank Liga, 38. fordulóPMFC - Tiszakécskei LC 1-1 (1-0)Gólszerzők: Adamcsek (4.), ill. Kalmár (82.).A Szentlőrinc 7-2-re kapott ki...Gera, Dárdai, Tököli és a többiek: a Magyar Öregfiúk Válogatottal játszanak a pécsi legendák
A vasárnapi, Tiszakécske elleni utolsó hazai bajnoki előtt a PMSC Öregfiúk és a Magyar Öregfiúk Válogatott játszik gálameccset a PMFC Stadionban. Múlt pénteken a PMFC Stadion centerpályáján tartott rendhagyó sajtótájékoztató keretén belül Kránicz Ákos, a PMFC ügyvezető igazgatója, Győri János, a klub operatív igazgatója, Mészáros Ferenc, a PMSC Öregfiúk Egyesület elnöke és Tomka János elnökségi tag részvételével jelentettük be, hogy a május 22-én vasárnap 18:00 órakor kezdődő PMFC - Tiszakécskei LC NB II-es bajnoki szezonzáró mérkőzés előtt korábbi pécsi és...Kiemelten ellenőrzik a kültéri sporteszközöket
A fogyasztóvédelmi hatóság kiemelt figyelmet fordít a családok szabadidős tevékenységének biztonságára, amelynek érdekében a 2022. évi ellenőrzési programban is fontos elemként jelenik meg a kültéri, szórakozási célú sporteszközökkel kapcsolatos vizsgálat. Baranya megyében az elmúlt évben 19 helyszínen összesen 155 db eszközt ellenőrzött a hatóság, amelyek közül 36 volt kifogásolt. A tavalyi év tapasztalta - a nem megfelelő eszközök magas száma - is azt mutatja, hogy a nyári szünet előtt mindenképpen szükséges ezeknek a népszerű, sokak által használt kültéri...Célkereszten a pécsi...
A baranyai megyeszékhely labdarúgásának több mint 120 éves történetében több fontos sportlétesítmény akadt. Ezek közül néhány...Ők voltak a hónap...
Átadták a napokban a sportszerűségi verseny győzteseinek járó elismerést az MLSZ BMI jóvoltából az Igazgatóság...Sajnos egy hármassal...
Idegenben szenvedett 3-0-ás vereséget vasárnap délután a Pécsi MFC Dorogon. Az első félidőben nem esett gól, aztán a második...Egy tinédzser is helyet...
A mindössze 17 éves Vancsa Zalán is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe a Nemzetek Ligája A divíziójának első négy fordulója előtt. Marco Rossi szövetségi...A Szeged csapata érkezik...
A vasárnap Pécsre látogató Tisza-partiak ellen döntetlennel zárult a legutóbbi találkozónk - olvasható a pmfc.hu oldalon. A 17...Akár a Tour de France is...
A jövőben akár a Tour de France rajtjának magyarországi megrendezését is elképzelhetőnek tartja David Lappartient, a...Átadták a Baranya Megye Labdarúgásáért díjakat
A korábbi hagyományoknak megfelelően ebben az évben is díjazásban részesültek a megye labdarúgásáért végzett tevékenységükért arra érdemes személyek. A Baranya Megye Labdarúgásáért Érdem Érem 2008. óta kerül átadásra.Munkája elismeréseképpen a 2022. évben az MLSZ Baranya Megyei Igazgatósága és a Baranya megyei Társadalmi Elnökség a „Baranya Megye Labdarúgásáért Érdem Érem"Ezüst fokozatát adományozta: MOLNÁR JÁNOS (Egerág SE) ÚrnakBronz fokozatát adományozta: BENKŐ IMRE (MLSZ BMI fegyelmi bizottsági tag) Úrnak.Pont nélkül maradt vasárnap a PMFC Óbudán
A PMFC vasárnap a III. KER. TVE otthonába lépett pályára a Merkantil Bank Liga 35. fordulójában, sajnos nem sikerült a pontszerzés a mérkőzés előtt sereghajtó óbudaiak otthonában. III. KER. TVE - PMFC 3-0 (1-0)Gsz.: Birtalan (37.), Köböl (57.), Egerszegi (78.)III. KER. TVE: Balázs - Kulcsár, Erdei, Szalai, Opavszky - Egerszegi, Daróczi (Schuszter, 73.) - Barczi (Remili, 85.), Köböl (Bekker, 61.), Horváth (Bekker, 61.) - Birtalan (Borvető, 73.). Vezetőedző: Pintér Attila.PMFC: Bukrán - Sági, Rácz, Katona, Marques (Dávid, 46.) - Grabant (Kónya, 46., Geiger, 65.), Futó,...Pintér Attila csapatával játszik vasárnap a PMFC
Vasárnap 17 órakor a kiesés elől menekülő óbudaiak vendégeként lép pályára a Merkantil Bank Liga 35. fordulójában a PMFC. Négy mérkőzés vár még az NB II-es labdarúgócsapatra az idei szezonban, a soron következőn a III. KER. TVE otthonába látogatnak a másodosztály 35. játéknapján. A május 1-jei találkozó lesz a két együttes 6. egymás elleni bajnoki találkozója. Az élvonalban az 1996/97-es szezonban csaptunk össze a kék-fehérekkel, míg az NB II-ben az 1997/98-as idényben, illetve legutóbb tavaly ősszel, amikor is hazai környezetben 1-0-ra maradtunk alul, ugyanakkor azon az...A rovat további témái
- A Nagy Lajosé a legjobb iskolai lány focicsapat a megyében
- Menesztették Márton Gábort az MTK kispadjáról
- Egy pontot hozott el idegenből a PMFC húsvétvasárnap
- A pécsi labdarúgás meghatározó szereplőire emlékeznek
- Célkeresztben a pécsi futballpályák: íme, a stadion, amit 90 éve használnak - Videó!
- Megnyerte a kosárlabda Euroligát a Sopron
« Előző
162 | 189 | 216 | 243 | 270 | 297 | 324 | 351 | 378 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gázolt a vonat a Pécs-Budapest vonalon
- A Stadion utcában dől el a PMFC...
- A Duna teljes magyar szakaszán...
- Pécsett tizenegy nemzetiség...
- Előnevelt süllők tízezreit...
- Játékmester-pedagógusokat képeztek...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Baranyai tűzoltó, Windischmann Dávid...
- Vigyázat! Kedden extrém erős lesz az...
- Hétfőn is villámlásra, jégverésre...