Letették a Magnus Aircraft Zrt. új gyártócsarnokának alapkövét Pogányban
Letették pénteken a kompozit repülőgépeket gyártó Magnus Aircraft Zrt. új gyártócsarnokának alapkövét, a létesítmény a cég hatmilliárd forintos fejlesztési projektjének részeként épül meg. Az eseményen Varga Mihály pénzügyminiszter elmondta: a csarnok, ahol saját fejlesztésű, négyüléses repülőgépeket gyártanak majd, a "magyar gazdaság egyik ékköve" lehet. Megjegyezte, a cég kétüléses repülőgépei világszerte keresettek, számos iparágban alkalmazzák őket az erdészettől a határvédelemig. A termékpaletta kiegészül egy négyüléses kisrepülőgéppel, amelynek...Azt kérik a zsaruk, mondjuk meg, hol traffizzanak
Az egész Európát érintő sebességellenőrzési kampányhoz kapcsolódva a magyar rendőrség is Speedmarathont tart április 19-én 6 és április 20-án 6 óra között, amelynek során Baranyában is valamennyi sebességmérő eszközt bevetve próbálják visszaszorítani a gyorshajtást. A korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, hogy az akció napján az ellenőrzött járművezetők 95%-a az előírásoknak megfelelően választotta meg a sebességét.A korábbi évek gyakorlatához hasonlóan az ellenőrzési helyek kijelölése során a lakosság véleményét is szeretnénk figyelembe venni, ezért idén is várjuk...Pécsi sorház egyik lakásában csaptak fel a lángok
Egyszintes, hatlakásos sorház szélső lakásában keletkezett tűz péntekre virradó éjszaka Pécsett, a Csaba utcában. A város hivatásos tűzoltóit éjjel egy órakor riasztották, amikor kiérkeztek, az érintett lakás feletti tetőszerkezet már teljes terjedelmében égett. Az egység a tüzet két oldalról, négy sugárral eloltotta, a tűz továbbterjedését a tetőt megbontva megakadályozta. A tűz a sorház többi lakásában nem okozott kárt, azonban az áramhálózat megsérült. A szolgáltató leválasztotta az épületet a hálózatról. Az égő, lakatlan lakásban senki sem tartózkodott,...Amikor még a belvárosban is...
Sokak kedvelt helye volt a Nagy Lajos Gimnázium egykori uszodája, amelynek helyét a kétezres évek elején az iskola...Kiesett kerék miatt történt...
Menet közben kiesett egy teherautó kereke és eltalált egy arra közlekedő személyautót tegnap kora este a 6-os úton,...Már nem forog tovább:...
" Hello PÉCS! A mai napon (április elsején - a szerk. )forog utoljára az óriáskerék, szívünkben sok szép emlékkel,...Elesett az erdőben egy idős...
Eltűnt személyről érkezett bejelentés kedden késő délután a Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság ügyeletére. A bejelentő...Így köszöntötték Pécsett...
Sokáig azt próbálták beleverni a fejekbe, hogy a II. világháború során Magyarországnak a felszabadulást 1945. április 4-e...Minden tizedik...
A NAV baranyai munkatársai a húsvéti akcióban végzett 176 ellenőrzés 12 százalékában állapítottak meg szabálytalanságokat, a...Megrongálódott a gázvezeték, lezártak egy pécsi utcát
A pécsi Sarló utcát teljes szélességében lezárták kedden kora délután, ugyanis megrongálódott egy gázvezeték. A helyszínen a pécsi hivatásos tűzoltók kiásták és kiszakaszolták az érintett vezetéket. Képünk illusztráció.Nincs áram, zárva a barlang és a Denevérmúzeum Abaligeten
Bezárt az abaligeti cseppkőbarlang és a Denevérmúzeum. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatósága közleménye szerint Abaligeten szélvihar miatt jelenleg áramkimaradások vannak. Ezért az Abaligeti-barlang és a Denevérmúzeum bizonytalan ideig zárva tart. A tervezett látogatás előtt a barlang pénztárában lehet érdeklődni az aktuális helyzetről. Telefon: 30/377-3387.Húsvét után is járják Baranyát a NAV ellenőrei
A NAV baranyai munkatársai a héten kedden Bólyban és Dunaszekcsőn a vendéglátóhelyeket, szerdán Drávaszabolcson az élelmiszerboltokat, Csütörtökön pedig Pécsett, a ruhaboltokat ellenőrzik. A revizorok megjelenésére számíthatnak továbbá Palkonyán, a „Palkonyai Húsvét" rendezvény árusai is. Az ellenőrök vizsgálják a nyugta- és számlaadást, az online pénztárgépek szabályszerű üzemeltetését, az alkalmazottak bejelentését, a jövedéki termékek értékesítését, valamint a forgalmazott áruk eredetét is.A vármegye ipari parkjaiban és nagykereskedelmi bázisain a...Napokon belül átadhatják az...
Megkapta a használatbavételi engedélyt az M6-os autópálya beruházásában épülő babarci mérnökségi telep, ezzel az utolsó...Zivatarokra, jégesőre...
Zivatarokra, jégesőre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Szolgálat Baranyában is. Veszélyjelzésben azt...Kelenföldig lehet utazni az...
Budapesten a Nagyszőlős utca feletti vasúti hídon karbantartást végeznek április 2-től 14-ig. Ezért korlátozzák a Déli...Húsvét után is nagyon...
Az alábbi helyszíneken és időpontokban várják a véradókat a héten Baranyában. Siklós, Térségi Könyvtár és Ismeretközpont...Elborította az országot a...
A délies áramlással érkező meleg levegő jelentős mennyiségű szaharai port hozott a térségbe, ennek következtében országszerte magas az aeroszol részecskék (PM10, szálló por)...Emmausz-járás: a bólyiak...
Bólyban több mint száz esztendeje őrzik a német népszokást, a húsvéthétfői Emmausz-járást, de megyeszerte egyre több helyen,...Fának csapódott egy autó Székelyszabar közelében
Vasárnap délelőtt Székelyszabar közelében egy személyautó a közút melletti fának csapódott. A baleset következtében a gépjármű vezetője beszorult. A mohácsi hivatásos tűzoltók három gépjárművel vonultak a káresethez. Az egység a helyszín biztosítása mellett átvizsgálta, áramtalanította az autót. A sérültet a hivatásos tűzoltók feszítő-vágó eszköz segítségével tudták kiemelni a megroncsolódott járműből. A szerencsétlenül járt sofőrt a mentőszolgálat szakemberei megvizsgálták, ellátták, majd mentőhelikopterrel kórházba szállították.A tűzoltók a balesetben károsodott fát...A diktatúra évtizedeiben a baranyai sajtó is elhallgatta a húsvéthoz kapcsolódó híreket
A húsvéti ünnepkört immár jó kétezer éve tekinthetjük állandónak. Nem úgy a politika viszonyulását a dologhoz, az elmúlt egy évszázadban. Mert mást lehetett kiolvasni a baranyai napilapokból száz, hetvenöt, ötven, illetve huszonöt esztendővel ezelőtt. Szerencsére a jeles napok a legvadabb diktatúrát is túlélték. Amennyiben százat visszalapozunk a naptárban, akkor 1922 tavaszán, április 14-e környékén semmi rendkívülit sem lehet találni a Dunántúl című napilap hasábjain. Az újság részletesen közölte a nagyhéti szertartások listáját, a székesegyházi programokat....Vers mindenkinek - Krisztus támad és eszmél, Odukat és kriptákat pattant. Van-e gyönyörűbb ennél?
Tisztelt Olvasóink! Ady Endre A szép Húsvét című versével kívánunk mindannyiuknak áldott ünnepet! Odukat és kriptákat pattantS bús árkokig leér a szava:Ilyen a Húsvét szent tavaszaS ilyen marad. Miért tudjon Ő az embervérrül,Mikor künn, a TavaszbanMinden csoda csodát csinálS minden drága fizetség megtérül? Óh, Tavasz, óh, Húsvét,Emberek ősi biztatója,Csak azt szórd szét köztünk:Állandó a tavaszi óraS ilyen marad. Krisztus támad és eszmél,Odukat és kriptákat pattant.Van-e gyönyörűbb ennél? Képünkön: a pécsi Széchenyi téren minden húsvétkor felállítják a kétméteres...
« Előző
84 | 105 | 126 | 147 | 168 | 189 | 210 | 231 | 252 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szerdán is még döntően napos, nyárias...
- Őri László: a gyurcsányi...
- Ne vegyük magunkhoz az elhagyottnak...
- Június 12-ig Kelenföldig járnak,...
- Harminc százalékkal nőtt a...
- Indul a szezon: hétfőtől több vonat...
- Belekapaszkodott az utolsó...
- Kihirdette az egyelőre 26 fős...
- Kétszázötven programmal várják a...
- Háromszázezer résztvevőt várnak a...