Lakástűzben veszítette életét egy idős férfi Komlón
Hétfőn kora délután érkezett jelzés a katasztrófavédelemhez, hogy napok óta nem láttak egy Komlón egyedül élő idős férfit. A tűzoltók kivonultak a Bajcsy-Zsilinszky utcában lévő négyemeletes panelházhoz, majd behatoltak a negyedik emeleti ingatlanba. A hatvan négyzetméteres, kétszobás lakásban egy korábbi tűz nyomait és egy holttestet találtak. Egy ágy és annak környezete, valamint egy régi tévé égett, amely fel is robbant. A kis területen pusztító lángok miatt az egész lakás füsttel telítődött, feltehetően füstmérgezés okozta az ott lakó idős ember halálát.A pécsi látványosságok egy része talán örökre rejtve marad a közönség számára
Léteznek Pécsett olyan helyek, amelyekre valószínűleg sokan lennének kíváncsiak, azonban gyakorlatilag el vannak zárva a nyilvánosság elől. Kívülről ugyan megcsodálhatjuk ezeket, de belülről csak nagyon kivételes esetekben, vagy külön engedéllyel látogathatók. A teljesség igénye nélkül összegyűjtöttünk néhányat azon épületek közül, melyeket talán soha sem ismerhetünk meg közelebbről.Ki ne szeretne felmászni a városháza tornyába, vagy sétálgatni a földalatti labirintusok valamelyikében, esetleg megcsodálni a Szent István akna romjait? Biztosan a pécsi börtön is sokakat érdekel, de...Ezeken a helyeken adhatunk vért Baranya vármegyében
A következő helyszíneken és időpontokban várják a véradókat a jövő héten a vármegyében: Olasz, Művelődési Ház (Kossuth L. u. 54.) április 23. 9:00-12:00Hosszúhetény, Művelődési Ház (Fő u. 156.) április 23. 10:00-13:00Szigetvár, Zrínyi Miklós Gimnázium és Szakképző Iskola (Szecsődi M. u. 2.) április 25. 9:00-11:30Liget, Művelődési Ház (József A. u. 9.) április 25. 9:00-11:00Állandó véradási lehetőség:Pécsi Regionális Vérellátó Központ, Pécs, Pacsirta u. 3.Telefon: +36 72 215 634 vagy +36 72 211 920Véradási időpont:Hétfő, Csütörtök: 8:00-17:00Kedd, Szerda, Péntek: 8:00 - 15:00Komlói...Pékségeket és zöldségeseket...
Nem pihen az adótraffipax. A NAV baranyai munkatársai április 22. és 28. között kedden Pécsett, a távol-keleti termékeket...Akinek mindig van...
Ha egy lángossütőnél hosszú a sor, annak alapvetően két oka lehet. Vagy lassúak, vagy finom, amit ott kapni lehet. Mivel a...Három baranyai bicikliútra...
Voksolni az Aktív Magyarország Facebook-oldalán lehet, április 24-ig várják a kedveléseket. Az ormánsági...Pécs történetének egyik...
A British American Tobacco dohányipari vállalat új központot hoz létre füst nélküli termékek gyártására Pécsen, a körülbelül...Tűzhelyen felejtett étel...
Tűz ütött ki pénteken délután egy sorházi lakásban, Pécsett, a Bányászlámpa utcában. Az ingatlanban a tűzhelyen felejtett étel...És akkor Pécsett egyszer...
Pécset is felkereste 1966-ban baranyai látogatása során Kádár János. A filmhíradó által is megörökített utazás során Kádár egy...Baranyai könyvelőiroda akadt fent a NAV hálóján
Egy cég jogkövetési vizsgálatakor vették észre a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai, hogy a vállalkozást könyvelő iroda a saját áfabevallásait elfelejtette benyújtani a hivatalhoz. Hiányosságát pótolva a könyvelőiroda 47 millió forint fizetendő áfát vallott be. A mondás úgy tartja, hogy a suszter cipője lyukas, mert csak a munkájával van elfoglalva, és a sajátjára már nem jut ideje. Hasonló történt egy, a NAV baranyai revizorainak látókörébe került, könyveléssel, adótanácsadással foglalkozó vállalkozással is. Egy partnerénél végzett ellenőrzés tárta fel, hogy...Megadták a kilövési engedélyt a vaddisznókra Pécsett
A Pécsi Rendőrkapitányság ismét engedélyt adott a Hosszúcser Vadászegyletnek a lakott területen kárt okozó vaddisznók elejtésére. A hatóság a vadásztársaság számára a napnyugta után egy órával kezdődő és a napkelte előtti órával végződő időszakban lőfegyver használatát engedélyezte a Tiborc utca 78. számú ingatlanon kárt okozó egyedek kilövésére. A terület nincs közvetlen kapcsolatban vadászható vadászterülettel, ezért a kártékony vadállomány eltávolításának egyetlen lehetséges módja a vaddisznók belterületi vadászata. A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság...Ezeken a helyeken traffiznak a zsaruk Baranyában
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit. Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a ROADPOL kezdeményezéséhez csatlakozva 2024. április 19-én 6 órától 2024. április 20-án 6 óráig 24 órás sebesség-ellenőrzést tart a rendőrség.Az akció lehetséges helyszíneire számos állampolgári javaslat érkezett, amelyek közül a helyi adottságokat, valamint a közlekedésrendészeti elemző munka eredményeit figyelembe véve a vármegyei rendőr-főkapitányságok kijelölték az ellenőrzések helyszíneit.Baranyában a következő helyeken mérnek majd:...Harmadjára is lelépett a...
A pécsi rendőrök a lakosság segítségét kérik a 15 éves lány eltűnése kapcsán. A Pécsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya...Pénteken lesz a virágvásár...
Idén is lehet különféle örökzöldeket, mediterrán különlegességeket, évelő- és szezonnövényeket vásárolni pénteken 10 és 17 óra...Határvédelmi gyakorlatot...
Horvátország schengeni övezethez való csatlakozásával a migránsokkal szembeni ellenőrzés nem szűnt meg. Ennek keretében...Ezreket mozdított meg a...
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia által meghirdetett „Tartós szeretet" nagyböjti tartósélelmiszer-gyűjtő...Őri László vezeti a...
Jóváhagyta a Fidesz Országos Választmánya a Fidesz - KDNP Baranya vármegyei önkormányzati listáját. 2019 után idén is Őri...Fákat döntött a keddi vihar...
Kedden összesen négy alkalommal kellett beavatkozniuk a Baranya vármegyei tűzoltóknak, mind a négyszer az esős, szeles idő...Csütörtökön érkezik Pécsre a szűrőkamion - Ötven ingyenes vizsgálatra van lehetőség
Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja Pécsre érkezik április 18-án. A Pécs Plaza parkolójában reggel 9 órakor nyitják meg a rendezvényt és délután 16 óráig lesz elérhető a program. Ötven átfogó vizsgálaton lehet részt venni ingyenesen, azonnali kiértékeléssel. Hazánk legnagyobb humanitárius formában működő egészségvédelmi programja segít a lakosság egészségi állapotának folyamatos megfigyelésében, a beteg és orvos kapcsolatok találkozásában is. A szűrővizsgálatok mellett, a program külön figyelmet fordít a lakosság egészségét fenyegető rizikófaktorok...Késve érkezik a reggeli Mecsek IC a fővárosba
Harminc-negyven perces késéssel lehet kalkulálni. A Mávinform azt írta, hogy a Pécsről 7:19-kor a Keleti pályaudvarra induló Mecsek InterCity (IC 807) várhatóan 30-40 perces késéssel közlekedik.Navracsics Tibor: a kormány a déli országrészek gazdasági megerősítésére összpontosít
Baranya gazdasági megerősítését is szolgálja a kormány komplex fejlesztési programja, amely a déli országrész felzárkóztatására összpontosít - mondta a közigazgatási és területfejlesztési miniszter kedden Pécsen. Navracsics Tibor a Baranya Vármegyei Kormányhivatalban tartott szakmai egyeztetést követő sajtótájékoztatón kijelentette: a kormány feladatának tekinti, hogy egy összetett tervvel és az azt követő intézkedésekkel minden segítséget megadjon Dél-Dunántúl gazdasági fejlődésének előmozdításához. A tárcavezető közölte: a kabinet azért fordul a térség felé,...
« Előző
21 | 42 | 63 | 84 | 105 | 126 | 147 | 168 | 189 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Ne vegyük magunkhoz az elhagyottnak...
- Harminc százalékkal nőtt a...
- Kihirdette az egyelőre 26 fős...
- Június 12-ig Kelenföldig járnak,...
- Kétszázötven programmal várják a...
- Háromszázezer résztvevőt várnak a...
- Előnevelt süllők tízezreit...
- Indul a szezon: hétfőtől több vonat...
- Népbüfé, Tejivó, Ifjúság bisztró:...
- Legkésőbb szerdán döntenek a...