Expresszvonatok indulnak Pécsről a Balatonra
Már az iskolai szünidő kezdete előtt egy hónappal, május 13-tól sűríti a Balatonhoz induló vonatforgalmat és növeli a kerékpárszállítási kapacitásokat a MÁV-Start - közölte a vasúttársaság. Mint írták, a június 21-ig tartó előszezonban már elindulnak a déli parton a kétóránként közlekedő Déli-Parti InterRégió vonatok a Déli pályaudvar és Fonyód, illetve Balatonszentgyörgy között. Budapest és Tapolca között naponta kétóránként Kék Hullám expresszvonatok közlekednek, amelyek Balatonfüredig csak Budapest-Kelenföldön, Székesfehérváron és Balatonalmádiban állnak meg....Borzalmas! Halálos baleset történt Szalántánál, súlyos sérültek is vannak
Három személyautó karambolozott Szalántánál, az 58-as főút 11-es kilométerszelvényénél - adott tájékoztatást a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. A baleset következtében az egyik autó felborult, egy ember beszorult, akit a Baranya vármegyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat, valamint a pécsi és a siklósi hivatásos tűzoltók szabadítottak ki a járműből. Az egységek áramtalanították a gépkocsikat. Információink szerint a balesetben két ember életét vesztette, ketten pedig súlyosan megsérültek. Képünk illusztráció.Két autó karambolozott a Nagy Lajos király útján
A Nagy Lajos király útjára riasztották a tűzoltókat - közölte a Baranya Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság. Két személyautó karambolozott Pécsett, a Nagy Lajos király útján. A város hivatásos tűzoltói végezték a műszaki mentést, melynek során áramtalanították a járműveket. A baleset következtében törmelék került az úttestre, ezért a helyszínre várták a közútkezelő munkatársait is. Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozás volt. Képünk illusztráció.Egy kis nosztalgia: pécsi...
Összegyűjtöttünk pár régebbi fotót Pécsről, melyekre Kiss Csaba fotóblogján találtunk rá néhány esztendeje. A pécsi perecestől...Tovább nőhet idén a...
Idén az első gólyákat február 25-én figyelték meg a vármegyében, közölte a madártani egyesület baranyai...Együtt ittak, aztán...
Egy férfi kedden 0 óra 14 perckor telefonon tett bejelentést a rendőrségre, hogy Köblény és Szalatnak között személyi...Borzalmas módon végzett...
A Baranya Vármegyei Főügyészség 14. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat...Már használhatják az...
Forgalomba helyezték az M6-os autópálya Bóly és Lippó közötti szakaszát - jelentette be az útépítésekért felelős helyettes...Panasziroda, Rizikó Tours,...
Önnek mi jut eszébe, ha meghallja, hogy tamagocsitemető? Netalán Rizikó Tours? Remélhetőleg sokaknak egyből bevillan Pazaurek...Radikálisan csökkent a megmentett békák száma Sikondán
A békák tavaszi mentésével kapcsolatban sajnos rossz hírekkel szolgált a madártani egyesület baranyai csoportja. Orfűn már március elején kihelyezték a terelőhálókat a Kis-tó és a Pécsi-tó melletti közlekedési utak szegélyén. A meleg időjárásnak köszönhetően a varangyok vándorlása a telelő- és szaporodóhelyek között viszonylag gyorsan lezajlott, de mindössze 1732 példány szorult segítségre. Ez 146,5%-kal kevesebb a tavalyinál. Erre a drasztikus visszaesésre az enyhe tél és a kifejezetten jónak mondható tavaszi időjárás tükrében nehezen találni...Baranyában két helyen is a fülemülékkel éjszakázhatunk
Ismét útjára indul a Fülemülék éjszakája országos rendezvénysorozat; május végéig országszerte számos helyszínen várják a madarászok az érdeklődőket, hogy egy késő délutáni, kora esti séta keretében hallgassák a fülemülék koncertjét - hívta fel a figyelmet a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). A fülemülék tavaszi vonulásához alkalmazkodva több mint egy évtizede hirdeti meg az egyesület a programsorozatot, a rendezvényhelyszíneken nemcsak hallani, de gyakran kézben is lehet látni a fülemüléket, ugyanis sok helyen madárgyűrűzés is zajlik - írták....Villámlás, jégeső, zivatar és viharos szél: figyelmeztetést adtak ki Baranyára
Baranyára figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat, elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső is előfordulhat. Azt írták, az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm-t meghaladó csapadék hullhat.Ma a déli órákig az ország délnyugati felén még várható további ismétlődő jellegű csapadék, eső, zápor, néhol zivatar formájában. Az intenzívebb záporokat lokálisan felhőszakadás kísérheti (> 30 mm, Mecsek térségében > 40 mm) reggelig, kora délelőttig. Az intenzív csapadék hatására...Bringával járhatjuk be az...
A Mohácsi Zöldküllő Túrakerékpáros és Természetvédelmi Egyesület bringatúrát szervez az elkészült, átadása előtt álló M 6-os...Baranyai egyenruhások...
Dr. Pintér Sándor, Magyarország belügyminisztere rendőrségi tanácsosi címet adományozott dr. Németh Tamás rendőr alezredesnek,...Május első péntekén is...
Minden hónap első péntekén 10.00 órakor idegenvezető kalauzolásával lehet megismerni a Pintér-kert Arborétumot. A résztvevők szakvezető kalauzolásával betekintést nyerhetnek a közel...Mini árhullám indult el a...
Kisebb árhullám vonul le a folyón, az előrejelzés szerint a következő hat napban alig hetven centiméter emelkedik a vízállás...Ilyen volt az 1986-os május...
Harmincnyolc évvel ezelőtt, május elsején még csak nagyon kevesen tudhattak arról, mi történt Csernobilban. A Pécsett...Hasba rúgott egy nyolcéves...
A Pécsi Járásbíróság a napokban meghozott ítéletével a vádlottat védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett könnyű...Tizenhét éves fiú követett el rablásokat Pécsett
A rendőrök kedden elfogták azt a 17 éves szigetvári fiút, aki április 25-e és 29-e között több bűncselekményt is elkövetett Pécsett. A fiatalkorút garázdasággal, súlyos testi sértéssel, lopással, kifosztással, kifosztás kísérletével, valamint csoportosan elkövetett rablással is gyanúsítják a nyomozók.A megalapozott gyanú szerint a fiatalember kétszer is bántalmazott az utcán egy férfit, aki először könnyebben, másodszorra viszont súlyosan megsérült. Az eset után elvette a sértett hátizsákját - a benne lévő iratokkal és pénzzel együtt -, majd elmenekült. Egy belvárosi étterem...Újra éjfélig lehet tanulni a Tudásközpontban
Már a vizsgaidőszak kezdete előtt, május 2-től június 28-ig éjféli nyitvatartással várja az egyetemi könyvtár az esti és éjszakai tanulást választó hallgatókat. A Tudásközpont nyitvatartása május 2-től az alábbiak szerint alakul: hétfő - péntek: 8:00 - 24:00szombat - vasárnap: 10:00 - 24:00 május 9.: 8:00 - 18:00 május 19 - 20.: zárva Vasárnaponként a raktári szolgáltatás szünetel.Távoli raktári kéréssel otthonról, előre kikérhető hétfőtől szombatig a kölcsönözni kívánt dokumentum. Hétfőtől péntekig 20:00 és 24:00 óra között, szombaton és vasárnap 18:00 és 24:00 óra...Tánc világnapi díjeső: idén a Pécsi Balett hozta el a nagydíjakat!
A tánc világnapja alkalmából a Magyar Táncművészek Szövetsége idén is díjazta a hazai táncszakma kiválóságait a Nemzeti Táncszínházban megrendezett nagyszabású gálaesten. ÉLETMŰDÍJAT kapott több évtizedes táncművészi, balettmesteri próbavezetői tevékenységéért KOVÁCS ZSUZSANNA balettművész, a Pécsi Balett és a Pécsi Művészeti Gimnázium és Szakgimnázium balettmestere, Arany Katedra-, Merényi Zsuzsa- és Táncoktatásért díjas művész.Kovács Zsuzsanna az egész életét a táncművészetnek szentelte, hihetetlen alázattal, odaadással, a hivatást mindig előtérbe helyezve, annak mindent...
« Előző
0 | 21 | 42 | 63 | 84 | 105 | 126 | 147 | 168 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Egyes rollerekre is kötelező lesz...
- Ismét két irányban haladhat a...
- Kora nyárias meleg várható kedden,...
- Indul a szezon: hétfőtől több vonat...
- Pénteken zárul a Felsőoktatási véradó...
- Nevelt lánya molesztálásáért ítéltek...
- Mohácsi győzelemmel zárult az...
- Belekapaszkodott az utolsó...
- Vigyázzunk az úttesten átkelő...
- Mohácsi rendőrök akadtak a Pécsett...