Karácsony, igaz mese: pécsi egyetemisták építettek átmeneti otthont egy nehés sorsú párnak

Karácsony, igaz mese: pécsi egyetemisták építettek átmeneti otthont egy nehés sorsú párnak Egy közösségi akciót szervezve, önkéntes munkában, adományokból összegyűjtött újrafelhasználható alap-anyagokból szinte zéró költségvetéssel építettek átmeneti lakhatásra alkalmas kis házat pécsi egyetemisták egy nehéz sorsú párnak. A szerkezetet a Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Karának (PTE MIK) építészhallgatói tervezték, a megvalósításban a PTE szociálpszichológus hallgatói is jelentős szerepet vállaltak. Amellett, hogy az akcióval konkrét segítséget nyújtottak embertársaiknak, szakmailag is sokat profitáltak: megtapasztalták, hogy miként kapcsolódhatnak össze a...

Nyolcszázmillió forintból fejlesztették a Pécsi Tudományegyetem gyakorló iskoláit

Nyolcszázmillió forintból fejlesztették a Pécsi Tudományegyetem gyakorló iskoláit A Pécsi Tudományegyetem (PTE) három pécsi gyakorlóiskolájában összesen közel száz tanterem újult meg, korszerűsítették az épületek energetikáját, és összesen mintegy 4600 új eszközt szereztek be. Így kerülhetett számos modern interaktív okostábla, laptop, projektor, asztali számítógép, iskolabútor és sporteszköz az intézményekbe.  A PTE pedagógusképzésében elengedhetetlen szerepet vállaló, pécsi székhelyű PTE Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda három különálló feladatellátási hellyel rendelkező alábbi tagintézményeinek fejlesztése valósult meg: PTE Gyakorló...

Több felsőoktatási rangsorban is előkelő helyen szerepel a Pécsi Tudományegyetem

Több felsőoktatási rangsorban is előkelő helyen szerepel a Pécsi Tudományegyetem A PTE Közgazdaságtudományi Kar (KTK) idén több olyan nemzetközi rangsorban is szerepelt, amelyek a világ legjobb gazdaságtudománnyal foglalkozó intézményeit vagy gazdasági képzéseit veszik górcső alá. A PTE Állam-és Jogtudományi Kar (ÁJK) pedig újra a legjobb vidéki jogi kar a HVG Diploma rangsor alapján.   Takács András, a PTE KTK dékánja foglalta össze a kar közelmúltbeli sikereit, és annak hátterét: „A februárban újabb 5 évre elnyert EFMD programakkreditáció és a PTE KTK folyamatos sikerei a publikációk és az oktatói és hallgatói kiválóság szempontjából...

Újabb rangos nemzetközi...

Újabb rangos nemzetközi listára került fel a PTE Megjelent a brit Quacquarelli Symonds (QS) felsőoktatási rangsor fenntarthatóságot vizsgáló ranglistája, amelyre a tavalyi 3...

Robotsebésszel...

Robotsebésszel gyakorolhattak a leendő orvosok Pécsett - Videó! Egy héten át robotok színesítették a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Orvosi Készségfejlesztő és Innovációs...

Második lett egy nemzetközi...

Második lett egy nemzetközi kiberbiztonsági versenyen a PTE csapata Csaknem félezer indulóból a második helyen végzett a Pécsi Tudományegyetem (PTE) műszaki karának csapata a Cisco CyberCUP...

Itthon első, a világon a...

Itthon első, a világon a 23. legzöldebb egyetem a PTE A Pécsi Tudományegyetem (PTE) 2023-ban nyolcadik alkalommal mérette meg magát a „UI Green Metric World University...

Jelentős infrastrukturális...

Jelentős infrastrukturális fejlesztést hajtottak végre a PTE-n Egyebek mellett a képzések infrastrukturális feltételeit javították és eszközöket szereztek be egy most lezárult, 7,6 milliárd...

Újabb nívódíjat kapott a...

Újabb nívódíjat kapott a pécsi orvoskar elméleti tömbje A Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karának új, ultramodern elméleti tömbje nyerte oktatási kategóriában a XXV....

Változások a PTE kuratóriumában: Bódis József információink szerint lemond elnöki tisztségéről

Változások a PTE kuratóriumában: Bódis József információink szerint lemond elnöki tisztségéről A Pécsi Tudományegyetemet fenntartó Alapítvány kuratóriumában Dr. Szemerey Zoltán üzletember váltja a távozó dr. Rappai Gábort. Az új kuratóriumi tag belépésével azonban előreláthatóan nem ér véget a testület megújulása, mivel információink szerint dr. Bódis József (képünkön) januártól lemond elnöki tisztségéről.  A Pécsi Tudományegyetem szenátusa a legjelentősebb vidéki és több fővárosi egyetemmel egy időben, még 2021-ben döntött úgy, hogy állami egyetemből alapítványi fenntartású intézménnyé alakul. A PTE számára magasabb finanszírozási lehetőséget, rugalmasabb döntési...

Új, hiánypótló eszközökkel gazdagodott a PTE Gyermekgyógyászati Klinikája

Új, hiánypótló eszközökkel gazdagodott a PTE Gyermekgyógyászati Klinikája Kedd délelőtt ünnepélyes keretek között adták át a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Klinikai Központ (KK) Gyermekgyógyászati Klinikáján azt a több mint 6 millió Ft értékű adományt, melyből a klinika hiánypótló eszközöket szerzett be. A Pécsi Első Lions Club, a PTE Sportiroda és a Tom Market Kft. által felajánlott adományokból testösszetétel elemző mérőkészüléket, valamint a gyermekek izomzatát fejlesztő sporteszközöket szerzett be a klinikához kapcsolódó Eurakvilo Alapítvány.     Ottóffy Gábor, az Eurakvilo Alapítvány kuratóriumi elnöke, egyúttal a Gyermekgyógyászati...

Rendkívül korszerű sugárterápiás eszköz segíti a daganatos betegek gyógyítását Pécsett

Rendkívül korszerű sugárterápiás eszköz segíti a daganatos betegek gyógyítását Pécsett Mintegy 1,6 milliárd forintból szerezte be a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Klinikai Központ (KK) Onkoterápiás Intézete azt a rendkívül korszerű sugárterápiás eszközt, mellyel a kor szellemének megfelelő technológia felhasználásával, a lehető leghatékonyabban tudják gyógyítani a daganatos betegeket. Az összeg felét, mintegy 800 millió forintot európai uniós és kormányzati támogatásból biztosítottak az eszközhöz, és további 800 millió forinttal járult hozzá a fejlesztéshez a PTE. Az ultramodern készüléket pénteken adták át ünnepélyes keretek között. Az eseményen köszöntőt mondott...

Stratégiai együttműködést...

Stratégiai együttműködést kötött a PTE az MSD gyógyszeripari vállalattal A betegek innovatív terápiákhoz való korai hozzáférését szolgálja a Pécsi Tudományegyetem (PTE) és az MSD Pharma Hungary Kft....

Ultramodern szimulációs...

Ultramodern szimulációs oktatási központot adtak át a Pécsi Tudományegyetemen A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Általános Orvostudományi Kar (ÁOK) korábbi Szimulációs Oktatási Központja a régi főépület IV....

Új berendezést fejlesztenek...

Új berendezést fejlesztenek Pécsett a hatékonyabb mesterséges megtermékenyítés érdekében A mesterséges megtermékenyítés során beültetetendő legéletképesebb embrió kiválasztását segítő berendezés kifejlesztésén...

Véralvadást monitorizáló...

Véralvadást monitorizáló készüléket kapott a pécsi Klinikai Központ Véralvadást monitorizáló készüléket kapott a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ Sürgősségi Orvostani Tanszék Sürgősségi...

Szívultrahang-készülékeket...

Szívultrahang-készülékeket és betegmonitorokat vásárolt a PTE Klinikai Központ Két korszerű szívultrahang-készüléket és betegmonitor-rendszert szerzett be a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központja (PTE...

Több ezren vettek részt a...

Több ezren vettek részt a Pécsi Tudományegyetem pályaválasztási fesztiválján Negyedik alkalommal rendezte meg a Pécsi Tudományegyetem az Irány a PTE! Kultúrfesztet a pécsi Expo Centerben pénteken....

Pályaválasztási fesztivált rendez pénteken a Pécsi Tudományegyetem

Pályaválasztási fesztivált rendez pénteken a Pécsi Tudományegyetem A karok standjai mellett előadásokkal, workshopokkal is várják az érdeklődőket a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Kultúrfeszt elnevezésű pályaválasztási tanácsadóján, október 27-én - tájékoztatta a baranyai felsőoktatási intézmény az MTI-t. Közleményükben azt írták: a pécsi Expo Centerben bárki megismerkedhet a PTE tíz karával, különböző egyetemi szervezeti egységekkel, és a PTE partnereitől is értékes információkat gyűjthet be, továbbá meghallgathat minden fontos tudnivalót, ami a sikeres felvételihez szükséges, és első kézből értesülhet a 2024-es, PTE-s felvételi változásokról. A...

Dr. Fittler András a PTE Gyógyszerésztudományi Kar új dékánja

Dr. Fittler András a PTE Gyógyszerésztudományi Kar új dékánja Dr. Fittler András egyetemi docenst bízta meg dr. Miseta Attila rektor a Pécsi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karának (PTE GYTK) vezetésével 2023. október 1-től. A PTE GYTK Kari Tanácsa 2023. szeptember 6-ai ülésén 17 igen szavazattal, egyhangúlag támogatta dr. Fittler András pályázatát.  Az új dékán 2005-ben végzett gyógyszerészként a Semmelweis Egyetem Gyógyszerésztudományi Karán. PhD-fokozatát 2010-ben szerezte meg, 2016-ban habilitált. Gyógyszerellátási gyógyszerészet, Kórházi gyógyszerészet és gyógyszerészi gondozás szakgyógyszerész képesítéssel rendelkezik....

Ezüstérmet szerzett a PTE csapata az első nemzetközi anatómia versenyen

Ezüstérmet szerzett a PTE csapata az első nemzetközi anatómia versenyen A Glasgow-i Egyetem és a European Federation for Experimental Morphology (EFEM) szervezésében rendezett első nemzetközi anatómia versenyen a Magyarországot egyedüliként képviselő Pécsi Tudományegyetem (PTE) csapata a második helyet szerezte meg, mindössze egyetlen ponttal lemaradva a győztes cambridge-i csapattól.  Dr. Rékási Zoltán egyetemi docens, a csapat egyik felkészítő oktatója a nemzetközi siker kapcsán elmondta: „A neuroanatómia tantárgyfelelőseként a csapatba a magyar évfolyamos Varga Medárdot és az angol évfolyamos dél-koreai Woojae Jung-ot szerveztem be, akik...