Las Vegas-i versenyen részesültek elismerésben a PTEhallgatói

Las Vegas-i versenyen részesültek elismerésben a PTEhallgatói A pécsi egyetemi belsőépítész-képzés eddigi egyik legmagasabb elismerését kapták a Buildner Architecture Competitions nemzetközi építészeti versenyen részt vevő mesterszakos hallgatók. A „Las Vegas megfizethető lakhatási kihívás" pályázat olyan projekteket várt, amelyek új eszközöket találnak ki a lakásárak csökkentésére. A tervezők feladata az volt, hogy rugalmas, innovatív, kísérleti fázisú koncepciót javasoljanak a megfizethető lakások számára Las Vegasban. A Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara (PTE MIK) Belsőépítész MA szakos hallgatóiból álló egyik...

Komoly ösztöndíjjal is segítik a leendő tanárokat a Pécsi Tudományegyetemen

Komoly ösztöndíjjal is segítik a leendő tanárokat a Pécsi Tudományegyetemen A tanárképzéssel kapcsolatos társadalmi igényekre adott válaszul a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara a Természettudományi Karral együttműködésben új ösztöndíjat hirdet a 2023 szeptemberétől tanár szakra felvételt nyerő hallgatói számára. A feltételeknek megfelelő hallgatók a képzés során összesen akár 1,4 millió forint támogatásban részesülhetnek.    A Pécsi Tudományegyetem tanárképzést hirdető két legnagyobb kara, a Bölcsészet- és Társadalomtudományi, valamint a Természettudományi Kar közös kezdeményezéseként létrejött ösztöndíjat az...

Egyedülálló műtétet hajtottak végre Pécsett sebészeti robot segítségével

Egyedülálló műtétet hajtottak végre Pécsett sebészeti robot segítségével Az országban elsőként távolítottak el rosszindulatú, a beteg mandulájából kiinduló daganatot a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában (PTE KK) - közölte a Baranya vármegyei felsőoktatási intézmény.      A tájékoztatás szerint a DaVinci Xi, közelmúltban beszerzett sebészeti robottal elvégzett beavatkozás volt az első Magyarországon, amikor rosszindulatú fej- nyaksebészeti tumort műtöttek robot segítségével. A műtétet végző Szanyi István, a PTE KK Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika igazgatója a tájékoztatáshoz mellékelt videofelvételen közölte: a...

Megkezdődött a Tudományos...

Megkezdődött a Tudományos és Innovációs Park kialakítása a Pécsi Tudományegyetemen A Tudományos és Innovációs Park kialakításának első üteme közel 4,5 milliárd forint európai uniós támogatásból valósul meg. A...

Grastyán Endre szobrának...

Grastyán Endre szobrának elkészítésére hirdet pályázatot a PTE Grastyán Endre orvos professzor személyének, tudományos és oktatói tevékenységének méltó módon emléket állító szobor...

Százéves szövőszékeket...

Százéves szövőszékeket keltettek életre pécsi egyetemisták Több mint százéves szövőszékek hiányzó alkatrészeit tervezték és készítették el szerkezeti acélból a Pécsi Tudományegyetem...

Az országban elsőként...

Az országban elsőként Pécsett végeztek fül-orr-gégészeti beavatkozásokat robot segítségével Az országban elsőként végeztek fül-orr-gégészeti beavatkozásokat, távolítottak el azok során jóindulatú elváltozásokat robot...

Átadták a pécsi egyetem új...

Átadták a pécsi egyetem új kutatási központját Átadták a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Általános Orvostudományi Karának (ÁOK) Preklinikai Kutatási Központját szerdán. A...

Dr. Szécsi Gábor újabb...

Dr. Szécsi Gábor újabb dékáni ciklusát kezdheti meg a PTE-n Dr. Szécsi Gábor tanszékvezető egyetemi tanárt, a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési...

Mesefigurákkal díszítettek fel egy pécsi várótermet

Mesefigurákkal díszítettek fel egy pécsi várótermet Önkéntes program támogatásával sikerült a PTE-KK Gyermekgyógyászati Klinika Manuális Tanszék ambuláns várótermét gyermekbaráttá tenni 2022 decemberében.   A gyermekkorban elszenvedett sérülések miatt az ügyeleti ellátásban vagy a sebészeti kontroll kapcsán a várakozás sokszor hosszú perceknek, óráknak tűnnek. A várakozás közben a falakat díszítő, kézzel készített egyedi játék (mese)figurák leköthetik a gyermekek figyelmét.A rendelőbe érkezve a röntgenfelvételek bemutatása és a kezelési lehetőség ismertetése kivetített képernyőn történhet az elnyert...

Az országban elsőként Pécsett végeztek tüdőműtétet robot segítségével

Az országban elsőként Pécsett végeztek tüdőműtétet robot segítségével Az országban elsőként végeztek mellkassebészeti beavatkozást robot segítségével a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában (PTE KK) - közölte a baranyai felsőoktatási intézmény pénteken.   A tájékoztatás szerint a DaVinci Xi nevű, közelmúltban beszerzett sebészeti robottal a beteg tüdejét operálták meg. A korszerű beavatkozás révén a páciens kisebb fájdalommal és gyorsabb felépüléssel számolhat.Kitértek rá: a PTE KK Robotsebészeti Munkacsoportja már több nőgyógyászati, sebészeti, urológiai műtét elvégzésén van túl a Pécsen idén ősz óta szolgáló robot segítségével.Papp...

Építészeti nívódjat kapott a PTE új campusa

Építészeti nívódjat kapott a PTE új campusa A hazai építőipar teljesítményének legmagasabb elismerésének számít az Építőipari Nívódíj, melyet 2022-ben immár 25. alkalommal hirdetett meg Építőipari Mesterdíj Alapítvány Kuratóriuma (ÉMA). Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) és az Építéstudományi Egyesület által alapított díjhoz később még hét további szakmai szervezet csatlakozott.  A díjakat az ÉVOSZ éves ünnepi közgyűlésén és gáláján, december 8-án adták át.A bírálat fő szempontjai az adott építmény általános építészeti-műszaki értékelése, a kivitelezés műszaki-technikai színvonala, szakszerűsége, a...

Tarolt a PTE az Év Egyetemi...

Tarolt a PTE az Év Egyetemi Sportolója díjátadó gálán A Magyar Egyetemi - Főiskolai Sportszövetség (MEFS) péntek délután tartotta meg a hagyományos Év Egyetemi Sportolója Díjátadó...

Aukciót rendez a Pécsi...

Aukciót rendez a Pécsi Tudományegyetem a Kodály Központban Az „Aukció 2022" esemény - noha nem előzmény nélküli - egy egészen páratlan kezdeményezés a hazai felsőoktatási...

A világ egyik legnagyobb...

A világ egyik legnagyobb biotechnológiai cégével kötött megállapodást a PTE Együttműködési megállapodást kötött kedd délután Pécsett a világ egyik legnagyobb biotechnológiai vállalata, a BGI Group és a...

Új, ígéretes...

Új, ígéretes fájdalomcsillapítót fejlesztenek a PTE-n Sikeresen végezték el az első vizsgálatokat embereken azzal az új működési elven alapuló fájdalomcsillapító gyógyszerrel,...

Rangos díjat nyert a PTE...

Rangos díjat nyert a PTE Sürgősségi Betegellátó Osztálya A PTE Klinikai Központ Sürgősségi Orvostani Tanszék Sürgősségi Betegellátó Osztályának (SBO) ítélte oda a zsűri a...

Őssejt beültetésével is...

Őssejt beültetésével is gyógyítanak a PTE Klinikai Központjában egy gyakori bélbetegséget A Crohn-betegség egy olyan gyulladásos bélbetegség, amely a lakosság mintegy 0,5%-át sújtja, és az esetek többségében a fiatal...

Szentágothai-díjakat adtak át a pécsi egyetemen

Szentágothai-díjakat adtak át a pécsi egyetemen Bódis József szülész-nőgyógyászt, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) korábbi rektorát, államtitkárt Szentágothai-díjjal, Zeghbib Safia-t, a Virológiai Kutatócsoport és a Virológiai Nemzeti Laboratórium munkatársát pedig junior Szentágothai-díjjal tüntették ki hétfőn Pécsen.   A PTE az MTI-hez eljuttatott közleményében emlékeztetett: az intézmény keretei között tíz éve működik a Szentágothai János Kutatóközpont (SZKK), amelynek jubileumi ünnepségén emlékeztek meg a névadóról a magyar tudomány ünnepe programsorozathoz kapcsolódó Szentágothai-napon.Az orvosbiológiai kutatások és...

Nyolcszázmillió forintból fejleszti pécsi gyakorlóiskoláit a Pécsi Tudományegyetem

Nyolcszázmillió forintból fejleszti pécsi gyakorlóiskoláit a Pécsi Tudományegyetem Nyolcszázmillió forintos fejlesztési forrás segítségével újítja meg a pedagógusképzést szolgáló két pécsi gyakorló általános iskoláját és egy óvodáját a Pécsi Tudományegyetem (PTE).     Az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) támogatásával zajló, 2023 őszéig tartó beruházás keretében a PTE Gyakorló Általános Iskola, Gimnázium és Óvoda három különálló tagintézményének fejlesztése valósul meg - tájékoztatta a PTE az MTI-t. A közlemény szerint a két iskolát és egy óvodát érintő program során felújítási munkálatokat végeznek, bútorokat és különféle...

A Pécsi Tudományegyetem bajnokait köszöntötték

A Pécsi Tudományegyetem bajnokait köszöntötték A Pécsi Tudományegyetem a legsikeresebb nyarán van túl az egyetemi sporteredmények tekintetében, hiszen a PTE PEAC Sárkányhajó klubvilágbajnoki címe és VB dobogós helyezései mellett, az intézmény hallgatói összesen féltucat éremmel távoztak az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA), valamint a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) versenyeiről. Az OIG Sportiroda, valamint a Kapcsolati Igazgatóság közös kezdeményezésére október 21-én az Egyetem vezetése ünnepélyes keretek között köszöntötte a nagyszerű sportteljesítményeket.    Először Prof. Dr. Miseta Attila...