Gazdasági és tudományos partnereivel fűzte szorosabbra viszonyát a PTE

Gazdasági és tudományos partnereivel fűzte szorosabbra viszonyát a PTE Szorosabbra fűzte és hatékonyabbá tette a gazdasági és tudományos partnereivel kialakított együttműködését a Pécsi Tudományegyetem (PTE) az elmúlt években egy több mint 280 millió forintos pályázati programnak köszönhetően.   A baranyai felsőoktatási intézmény MTI-hez eljuttatott közleményében azt írták: a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázatán elnyert forrásból négy éven át zajlottak olyan programok, amelyekkel az egyetemen felhalmozott és keletkező tudás a gazdasági, tudományos partnereknél is hasznosulhat. Ismertették: a szakemberek felmérték,...

Jubileum: találkozót szervez a százéves jogi kar

Jubileum: találkozót szervez a százéves jogi kar A Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar 100 éves fennállásának alkalmából rendeznek Centenáriumi Alumni Találkozót szeptember 8-án, pénteken, délután 15 órától az Állam - és Jogtudományi Kar (Pécs, 48-as tér 1.) Molnár Kálmán előadótermében.    A program résztvevői a dékáni köszöntő után megnézhetik a kar imázsfilmjét. Ezt követi A Pécsi Jogi Karról indultam: Dr. Tilesch György (MI szakértő, elnök, PHI Intézet, Kalifornia) előadása, majd a VOX Iustis kórus ünnepi koncertje Horváth Attila karnagy vezetésével. 16 órától Campus tour - kötetlen nosztalgikus...

Több mint nyolcezer új hallgató kezdheti meg az évet a Pécsi Tudományegyetemen

Több mint nyolcezer új hallgató kezdheti meg az évet a Pécsi Tudományegyetemen A pótfelvételi eljárásban jelentkezők és felvettek számának növekedése a nyári (általános) felvételi eljárásban tapasztalt mértéket meghaladóan emelkedett, országos szinten a jelentkezők száma több mint 100%-kal, a felvettek száma pedig 85%-kal növekedett az előző év hasonló eljárásához képest. A több mint 17 ezer jelentkezőből így közel 12 ezer hallgatóval nőtt a felsőoktatásba felvett hallgatók száma.    A Pécsi Tudományegyetem (PTE) esetében is folytatódott a kedvező tendencia, a pótfelvételi eljárásban is jelentősen, 65%-kal nőtt a jelentkezők száma, míg a...

A magyar felsőoktatásban jó...

A magyar felsőoktatásban jó helyen vannak a hallgatók A magyar felsőoktatásban jó helyen vannak a hallgatók - mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős...

Ultramodern műtőasztal...

Ultramodern műtőasztal segíti a sebészeti robot munkáját a pécsi Klinikai Központban A közelmúltban üzemelték be az országban elsőként, és már számos beavatkozásnál használták is a Pécsi Tudományegyetem Klinikai...

Korszerű érelzáró készülék...

Korszerű érelzáró készülék érkezett a pécsi gyermekklinikára Kedd délután mutatták be a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ (PTE KK) Gyermekgyógyászati Klinika Manuális Tanszékén azt...

Csemege volt a javából:...

Csemege volt a javából: pécsi szőlőket kóstoltak Több mint 200 különböző ízű, formájú, illatú csemegeszőlőket ismerhetett és kóstolhatott meg a szőlőszerető közönség a Pécsi...

Kedden újra nyit a Pécsi...

Kedden újra nyit a Pécsi Bölcsész Udvar az Ördögkatlanon A PTE BTK idén tizedik éve programgazda az Ördögkatlan Fesztiválon - olvasható az egyetem oldalán. Udvargazdaként évek óta...

Csaknem ötezerhétszáz új...

Csaknem ötezerhétszáz új hallgatója lesz idén a Pécsi Tudományegyetemnek A Pécsi Tudományegyetem (PTE) kiváló eredménnyel zárta a 2023. évi általános felvételi eljárást, hiszen idén közel félezer...

Előreléptek a magyar egyetemek a nemzetközi rangsorokban

Előreléptek a magyar egyetemek a nemzetközi rangsorokban Nemzetközileg is mérhető versenyképességi fordulat zajlik a magyar felsőoktatásban - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium vasárnap az MTI-vel közleményben. "Az elmúlt években végrehajtott versenyképességi fordulat sikerét jelzi az egyetemek előrelépése a nemzetközi rangsorokban, a tudományos teljesítmények javulása és a felsőoktatásba jelentkezők számának 27 százalékos növekedése. Az elmúlt években az egyetemi modellváltással sikeres versenyképességi fordulat következett be a magyar felsőoktatásban. A Times Higher Education nemzetközi ranglista legjobb öt...

Huszonhat országból érkeznek a résztvevők a PTE Magyar Nyelv és Kultúra Nyári Egyetemére

Huszonhat országból érkeznek a résztvevők a PTE Magyar Nyelv és Kultúra Nyári Egyetemére A 24. Magyar Nyelv és Kultúra Nyári Egyetem július 17-én veszi kezdetét, és 26 országból 65 diák részvételével zajlik négy héten át. Érkeznek jelentkezők többek között Belgiumból, Brazíliából, Bulgáriából, Csehországból, Finnországból, Németországból, az Egyesült Államokból, Szerbiából, Spanyolországból, Ukrajnából, Nagy-Britanniából, Kanadából, Horvátországból, Kínából, Romániából, Oroszországból, Franciaországból, Görögországból, Szlovéniából, Szlovákiából, Svájcból, Olaszországból, Lengyelországból.    A nyári egyetem tanóráit egy olyan rendszerben szervezik,...

Rangos díjat kapott a pécsi Szemészeti Klinika intézetigazgatója

Rangos díjat kapott a pécsi Szemészeti Klinika intézetigazgatója A Magyar Szemorvostársaság egyik legrangosabb elismerésével, az Imre-Blaskovics díjjal tüntették ki dr. Csutak Adrienne professzort, egyetemi tanárt, a PTE Klinikai Központ Szemészeti Klinika intézetigazgatóját a magyarországi szemészeti ellátásért folytatott kiemelkedő tevékenységéért. Az elismerés átadására a közelmúltban került sor a Magyar Szemorvostársaság éves kongresszusán.    Az Imre-Blaskovics emlékérem névadói, ifjabb Imre József (1884-1945) és Blaskovics László (1869-1938), a két nagy hazai szemészeti iskola megalapozói, általuk kifejlesztett műtéti...

Átadták a pécsi...

Átadták a pécsi reprodukciós kutatóközpontot és a szülészeti klinika megújult épületét Átadták a Nemzeti Reprodukciós Módszertani Kutatóközpontot, valamint a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szülészeti és Nőgyógyászati...

Pécsett eddig már több mint...

Pécsett eddig már több mint ezer műtétet végeztek el robot segítségével Sikeresnek minősítette a robotsebészeti programot az Országos Onkológiai Intézet és a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház...

Parkinson-kórban szenvedők...

Parkinson-kórban szenvedők ezreinek életét könnyítik meg a PTE Klinikai Központjának újításai Egy, az egész régióban úttörő újításnak hála a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ (PTE KK) Neurológiai Klinikáján már...

Több mint kétmilliárd...

Több mint kétmilliárd forintos orvosdiagnosztikai fejlesztéseket hajtottak végre a PTE-n Több mint kétmilliárd forintos orvosdiagnosztikai fejlesztéseket hajtottak végre a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) -...

Áttörést értek el pécsi...

Áttörést értek el pécsi kutatók az immunológiai vizsgálatok területén Egyetlen csepp vérből meghatározható az immunrendszer működése egy új, a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) kifejlesztett innovatív...

Rendkívül hasznos...

Rendkívül hasznos eszközökkel gazdagodott a PTE KK Gyermekklinikája Az Országos Jótékonysági Vadásztársaság (OJV) adományából speciális gyógyszerporlasztó és lélegeztető gép párásítására...

A PTE a most hozzájuk került baranyai kórházak összes dolgozóját átveszi

A PTE a most hozzájuk került baranyai kórházak összes dolgozóját átveszi Amint arról beszámoltunk, az Országgyűlés szerdán elfogadta az „Egyes egészségügyi, egészségbiztosítási és gyógyszerészeti tárgyú törvények módosításáról" szóló törvényt, melynek értelmében július 1-től a Komlói Egészségcentrum, a Mohácsi Kórház és a Szigetvári Kórház a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Klinikai Központ részeként működnek tovább. A PTE csütörtökön közleményben számolt be a várható fejleményekről.  A törvény elfogadásával újabb fejezetéhez érkezett az egészségügyi ellátórendszer átalakítása: az irányító vármegyei intézményi feladatokat ellátó PTE...

Filozófusok konferenciáznak a klímaváltozásról Pécsett

Filozófusok konferenciáznak a klímaváltozásról Pécsett A klímaváltozás és a filozófia kapcsolatáról szóló előadásokkal rendez egész napos konferenciát Ábrándok bűvöletében címmel a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Filozófia Doktori Iskola és a veszprémi Pannon Egyetem (PE) pénteken a baranyai vármegyeszékhelyen.     Boros János (képünkön), a pécsi egyetem 1990-es években, nyugati minták alapján létrehozott filozófiai iskolájának vezetője, az esemény egyik szervezője az MTI érdeklődésére közölte: a klímaváltozást valószínűleg a gondolkodó ember okozza a tudományával, a technikával, ami filozófiai kérdésfeltevésből, a fogalmak...

Csaknem négyezer aludobozt gyűjtöttek össze a PTE-n

Csaknem négyezer aludobozt gyűjtöttek össze a PTE-n Sikeresen lezárult az április 24-28. között megrendezésre kerülő Fenntarthatóság Hete. A PTE Zöld Egyetem Program keretében megvalósuló hét során a PTE és a Hell Energy  Magyarország Kft. együttműködésében a pécsi orvoskaron felállították a Nagy Alumíniumgyűjtő Falat, ahová egész héten lehetőség volt bedobni az üres alumínium italdobozokat, a szelektíven gyűjtők ráadásul ajándékot is kaptak. A promóció keretében összesen 3700 aludobozt gyűjtöttek vissza. Magyarországon évente több mint 1 milliárd alumíniumdobozt bocsátanak ki, világszinten pedig nagyjából 250 milliárd...