Rendhagyó, fordított állásbörzét tartanak szerdán a Pécsi Tudományegyetemen

Rendhagyó, fordított állásbörzét tartanak szerdán a Pécsi Tudományegyetemen Több mint száz csapat, háromszáz hallgató és nyolcvan cég részvételével tartanak "fordított állásbörzét" a Pécsi Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán (PTE KTK) május 8-án - közölte az felsőoktatási intézmény.    Közleményükben azt írták: a iEXPO olyan összegyetemi fordított állásbörze, amely során a hallgatók bemutatják a félév során különböző kurzusok keretében elkészített projektjeiket, ezen keresztül azokat a képességeket és kompetenciákat, amelyeket az elméleti tudás megszerzésén túl fejlesztettek az elmúlt időszakban. A rendezvény keretében a...

Javában zajlik a Felsőoktatási véradó hetek programsorozat

Javában zajlik a Felsőoktatási véradó hetek programsorozat Zajlik a Felsőoktatási véradó hetek programsorozat; a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat közös kampányának célja, hogy minél több fiatalt buzdítsanak önkéntes véradásra.      A két szervezet közös közleményében azt írta, a május 17-ig tartó programsorozat keretében a felsőoktatási hallgatóknak és dolgozóknak külön lehetőséget biztosítanak az önkéntes véradásra az oktatási intézmények campusain és könyvtáraiban a szorgalmi időszak végéig. A két hónapos kampány az egész éven át tartó felsőoktatási véradóverseny kiemelt programja. Célja, hogy a...

Mesterséges intelligencia is segít Pécsett az orvosi képalkotásban - Videó!

Mesterséges intelligencia is segít Pécsett az orvosi képalkotásban - Videó! A tüdőrák halálozási arányának csökkentésében és a stroke kezelésében is hathatós segítséget nyújtanak a mesterséges intelligencia alapú szoftverek a Pécsi Tudományegyetemen.     Az orvosi képalkotó eljárásokban alkalmazott technológia standard méréseket, egyenletes teljesítményt, és a ritka esetek felismerését is segíti. A röntgen, CT és MRI vizsgálatoknál azért fontos a mesterséges intelligencia felhasználása, mert évről évre egyre több felvétel készül, és ezt a rendkívül nagyszámú anyagot gyorsan, pontosan, ugyanolyan minőségben elemzi a rendszer. Az AI mellől...

Denevérekben előforduló...

Denevérekben előforduló vírusokat kutatnak a PTE-n Európai denevérekben előforduló vírusok kutatására indított nemzetközi programban vesznek részt a Pécsi Tudományegyetem (PTE)...

A pécsi egyetemista csapat...

A pécsi egyetemista csapat nyerte a Medikus Kupát Pécsi egyetemisták nyerték az idei Medikus Kupa összesített versenyét - jelentették be a szervezők a háromnapos versenysorozat...

Különleges koponyasebészeti...

Különleges koponyasebészeti eljárással végeznek műtéteket a PTE Klinikai Központban Rendkívül bonyolult, oldalsó-koponyaalapi műtéteket végeznek a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ fül-orr-gégészei és...

A Parkinson-kór korai...

A Parkinson-kór korai felismerésével drámaian lehetne javítani a betegek életkörülményein A Parkinson-kór korai felismerését lehetővé tévő új módszerek révén drámaian lehetne javítani a betegségben szenvedők...

A világ legjobbjai közé...

A világ legjobbjai közé sorolták az orvostudományi területen a Pécsi Tudományegyetemet A Pécsi Tudományegyetem (PTE) újra a világ legjobb orvosképző egyetemei közé került a QS World University Rankings...

A Fogtündér ismét várja a...

A Fogtündér ismét várja a kisgyermekeket az apukákkal, anyukákkal együtt Folytatódik a FOGTÜNDÉR játékos szűrőprogram, amely a 6 hónapos és 4 éves közötti gyermekek számára szervez térítésmentes...

Na, még ez is: sokkal korábban kezdődik és tovább is tart a szúnyogszezon

Na, még ez is: sokkal korábban kezdődik és tovább is tart a szúnyogszezon A korábbi évekhez képest teljesen átalakult a szúnyogszezon hazánkban. Sokkal korábban, már februárban találkozhatunk szúnyogokkal, akik várhatóan egészen október végéig velünk maradnak. Ez több szempontból is aggasztó, hiszen az újonnan megjelenő fajok számos, eddig ismeretlen veszélyt jelenthetnek számunkra.   A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Virológiai Nemzeti Laboratórium (VNL)betegségvektorokkal foglalkozó kutatócsoportja immáron másfél évtizede követi nyomon a hazai csípőszúnyogok helyzetét, terjedését és az általuk hordozott betegségeket. Az enyhe tél, valamint...

Huszonöt bringa talált gazdára a PTE dolgozói körében

Huszonöt bringa talált gazdára a PTE dolgozói körében A Pécsi Tudományegyetem a Zöld Egyetem Program keretében „Járj dolgozni kerékpárral az egyetemre!" címmel pályázatot hirdetett munkavállalói körében a PTE Sportiroda által biztosított 25 kerékpár ingyenes használatára. A sikeresen pályázó dolgozók március 21-én a PTE Rektori Kabinet udvarán vehették át a kétkerekűket.    Az átadón dr. Miseta Attila, a Pécsi Tudományegyetem rektora felidézte a városban az elmúlt időszakban megvalósult, a kerékpáros közlekedést érintő fejlesztéseket, kiemelve a Szigeti úti campus környékét. Mint mondta, részben ezeknek...

Már a negyedik legnépszerűbb felsőoktatási intézmény idehaza a PTE

Már a negyedik legnépszerűbb felsőoktatási intézmény idehaza a PTE Egy helyet javítva tavalyi pozícióján, immár a negyedik legnépszerűbb hazai felsőoktatási intézmény a Pécsi Tudományegyetem (PTE) az első helyes jelentkezések számait tekintve. A legnépszerűbb szakok rangsora gyakorlatilag változatlan a korábbi évekhez képest.    A felsőoktatási felvételi jelentkezési eljárás legfrissebb eredményeit kedden hozta nyilvánosságra a Kulturális és Innovációs Minisztérium. Fedeles Tamás, a PTE oktatási rektorhelyettese így értékelte a friss adatokat: „Ahogy az a tavalyi, kimagaslóan jó eredmények után várható volt, a PTE-re...

Gyógyszertárak...

Gyógyszertárak gyógyszerészek nélkül? Itt az egyetemek válasza A "gyógyszerész nélküli gyógyszertár" ellen foglaltak állást közös nyilatkozatukban a gyógyszerészeket képző...

Az idegrendszeri betegségek...

Az idegrendszeri betegségek gyógyítását kutatják a PTE-n A felnőtt- és gyerekkori idegrendszeri betegségek megelőzésének, gyógyításának hatékonyabbá tételét szolgálja a Pécsi...

Pécsi diák képviseli...

Pécsi diák képviseli hazánkat a nemzetközi egészségügyi versenyeken A Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szent-Györgyi Albert Egészségügyi Technikum és Szakképző Iskola tanulója, Balogh Boglárka...

Akadémiai bizottsági...

Akadémiai bizottsági elnökké választották a PTE dékánját A Magyar Tudományos Akadémia Kommunikáció- és Médiatudományi Osztályközi Állandó Bizottságának február 16-i tisztújító ülésén...

Énekművészeknek indít...

Énekművészeknek indít posztgraduális képzést szeptemberben a Pécsi Tudományegyetem Énekművészeknek indít posztgraduális képzést a tervek szerint szeptemberben a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Kara (PTE MK) és...

Jelentős értékű...

Jelentős értékű informatikai fejlesztést hajtanak végre a PTE-n Mintegy 400 millió forint értékben szerez be digitális eszközöket a Pécsi Tudományegyetem egy több mint 3,8 milliárdos...

Új pszichiátriai gondozót adtak át a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában

Új pszichiátriai gondozót adtak át a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában Valamivel több mint félmilliárd forintból készült el a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Klinikai Központ (KK) Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának Pszichiátriai és Addiktológiai Gondozója és Rendelője, melyet szerda délután adtak át ünnepélyes keretek között. A 2015-ben átadott Rehabilitációs Központra szintráépítéssel felépített új, több mint 300 m2-es klinikai részlegen többek között a súlyos, krónikus pszichiátriai megbetegedésekben - például szkizofrénia, depresszió, demencia - szenvedőket segítik a gyógyulásban, és életkörülményeik javításában.  Az Országos...

Saját maguk tervezte, 3D-nyomtatott autókkal versenyeztek a diákok Pécsett

Saját maguk tervezte, 3D-nyomtatott autókkal versenyeztek a diákok Pécsett Maguk által a helyszínen tervezett és 3D nyomtatott elemekből épített egyszerű autókkal kellett teljesíteniük egy modellautópályán egy adott távolságot középiskolás diákokból álló csapatoknak a MIK 3D MechManián.    A Pécsi Tudományegyetem Műszaki és Informatikai Kara (PTE MIK) által első alkalommal meghirdetett versenyen valósághű kihívásokkal néztek szembe a versenyzők: a táv gyors teljesítése mellett arra is ügyelniük kellett, hogy a modelljük elférjen a versenypályán kialakított híd alatt, az alváz ne akadjon fenn a bukkanókon és jól feküdjön a kanyarokban....

PTE: lehetővé vált a koronavírus miatt kialakuló súlyos állapotok előrejelzése

PTE: lehetővé vált a koronavírus miatt kialakuló súlyos állapotok előrejelzése A koronavírussal kapcsolatos, most lezárult kutatás adatai lehetővé teszik a fertőzés okozta krónikus, súlyos állapotok kialakulásának előrejelzését - közölte a Pécsi Tudományegyetem (PTE).   Azt írták, hogy a pécsi universitas szakemberei a Szegedi Tudományegyetemmel, az AdWare Research Kft.-vel és a Cortex CPS Kft.-vel közösen dolgoztak a projektben azon, hogy a Covid-19 fertőzést követő post-Covid tüneteit megismerjék. Közölték: a hatvan beteg bevonásával elvégzett kutatás eredményei szerint a betegség akut fertőzése idején gyűjtött molekuláris adatokból előre...
0 | 27 | 54 | 81 | 108 | 135 | 162 | 189 | 216 Következő »